Magyar Hírlap – Tévézzen parával

Egy floridai bíróság idén márciusi ítéletében helyt adott magyar származású holokauszt túlélők beadványának és kártérítést ítélt meg az amerikai megszállási övezetben eltűnt műtárgyaikért, értékeikért. Kevésbé közismert, de Magyarországot több ‘aranyvonat’ is elhagyta éppen 60 évvel ezelőtt, március végén. Ezek többnyire az amerikai hadsereg kezébe kerültek és a vagonokba zsúfolt kincsek nagy része egy-két éven belül hazatérhetett, de nem minden.

gondola.hu

A MU SZÁNHÁZ előadása – április 4. (hétfő) 20:00

A keresztény világ ezekben a napokban üli legnagyobb ünnepét, a húsvétot. A Krisztus szenvedésére, halálára és feltámadására emlékező keresztény húsvét gyökerei a zsidó ünnepekre nyúlnak vissza, azok pedig még ősibb, természetimádó ünnepekre. Miért jelent meg azonban az ünnep szimbólumai közt a nyúl és a tojás?

„Az egyházi ünnep létrejötte előtt mit ünnepeltek Húsvétkor Európában? A magyarok is tartottak hasonló ünnepet a kereszténység előtt?”

„Ahol megnézed, kivel szállsz fel a buszra, ahol megmotoznak az áruház bejáratánál, és ahol boldog lehetsz, ha egy kávézóban kávéval kínálnak meg és nem tüzijátékkal, ahol bárhol bármi felrobbanhat, akkor hiába a szeretet jelszó, ott harcolni kell, különben eltaposnak.”

„Úgy döntöttem itt az idő megírni a valóságot Karmiel-ről, az alijáról, és kicsit vitatkozni Zsolttal. Az általa megfogalmazott panaszok jó része valóságos probléma, de nem Karmiel, hanem az ország problémája. „

Sétány, 1934 Mekkora festő, ki hitte volna?! Miért nem tudtam erről eddig?! Az indulatos, elragadtatott mondatokat sorozatban hallottam a Budapesti Történeti Múzeum megnyitója után. Művelt tárlatjáróktól, érzékeny értelmiségiektől, öregektől, fiataloktól, úgy általában, akivel beszéltem.

Eszter könyve kapcsán beszélgetnek a nők szerepéről és státuszáról a különböző zsidó vallási irányzatok képviselői Purimkor az Erzsébet téri Gödörben. Utána buli.

A keresztény húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe. Vajon hogyan alakultak ki, több mint négy évszázad alatt, az ezzel kapcsolatos dogmák? S vajon kik és miért nem hisznek ma sem a feltámadásban?

A tartalomból:

pride.hu

Borgula András írja: „Örömmel küldöm szét a hírt: Megalakult a Gólem – a budapesti zsidó színház.

Hitler „vállalkozása” nem pártprogram volt, hanem bizarr, ördögi ellenegyház – olvasható Michael Hesemann érdekfeszítő könyvében, amely Hitler vallása címmel jelent meg Németországban.

Süddeutsche Zeitung (sueddeutsche.de) – A baloldali napilapban Christiane Kohl Háló az utolsó halaknak címmel ír a háborús bűnös vadászat akciók megsokasodásának okairól.

Megdöbbenéssel és felháborodással olvastam, hogy az egyik, interneten megjelent ügynöklistában szerepel Raj Tamás főrabbi neve. Határozott és biztos tudomásom van arról, hogy ő nem tartozott az ügynökök sorába. Az alábbi személyes tapasztalatom ezt bizonyítja.

Elvesztek és megtaláltattak

Mottó: „És a zsidóknak fény és öröm volt, vígság és dicsőség! – Ágy legyen mindannyiunknál!” (Eszter könyve 8. fejezet, 16. vers)

Húsvétvasárnap és -hétfőn (március 27-28.) Purim fesztivált rendeznek Budapesten, a Gödör Klubban (V., Erzsébet tér) és a Városi Színházban (VIII., Kálvária tér). A purim a zsidó hagyományban örömünnepet jelent, mely a perzsa zsidóság megmenekülését örökíti meg.