Forrás: NOL

A Laskar-e-Taiba (Igazak Hadserege) pakisztáni szélsőséges szervezet tagjai követték el a 174 halálos áldozatot követelő mumbai terrortámadásokat – jelentette ki vasárnap sajtóértekezletén Rakes Maria mumbai bűnügyi főfelügyelő. A támadók a szervezet egyik radikális csoportjából kerültek ki -mondta a rendőrtiszt.

Gyertyás felvonulók gyászolnak Mumbaiban

REUTERS – Jayanta Shaw

A vasárnapi indiai lapok már megelőlegezték ezt a feltételezést a mészárlás egyetlen túlélő támadója, az elfogott Adzsmal Amir Kamal kihallgatásakor tett vallomása alapján. Titkosszolgálati körökre hivatkozva a sajtó azt írta, hogy a túlélő szerint a támadók mind pakisztáni állampolgárok voltak, s mindegyiküket a Laskar-e-Taiba képezte ki. Szerda este a tengeren megkaparintottak egy hajót, és azon, majd pedig gumicsónakokon jutottak el Mumbaiba (Bombayba).

A Laskar-e-Taibáról már hosszú ideje úgy tartják Indiában, hogy a pakisztáni hírszerzés hozta létre az India elleni titkos háború megvívásának támogatására, Kasmír elszakítása érdekében még 1986-ban. Kasmir vitatott határtérség, feszültség forrása India és Pakisztán között már több mint fél évszázada. A lázadószervezetet hat éve mindkét országban betiltották, ám India azóta is a Laskar-e Taibát teszi felelőssé a területén elkövetett merényletekért.

A legutóbbi adatok szerint 176 halálos áldozattal járó mumbai terrortámadások miatt benyújtotta lemondását vasárnap az indiai belügyminiszter. Sivradzs Patil közölte, hogy erkölcsi felelősséget vállal a történtekért. A minisztert a sajtóban azért bírálták, mert csődöt mondott a hírszerzés, s a belbiztonsági erők elkésve reagáltak az India pénzügyi központjának tekintett város vasutállomásán, két legismertebb luxushotelében és egy zsidó központjában szerda estétől végrehajtott terrortámadásokra. A becslések szerint tíz fős terrorcsoport utolsó tagjaira még szom,batra virradóan is vadásztak a kommandósok. Mahárástra szövetségi állam kormányának szóvivője vasárnap a 176 halálos áldozat számát még nem tekintette véglegesnek, mondván még folytatódik a Taj Mahal szálloda átkutatása. A közel hatvan órán át tartó mészárlásban a legútóbbi információk szerint 239 ember sérült meg.

HIRDETÉS

Az izraeli külügyminisztérium szerint legkevesebb hét izraeli halt meg a mumbai zsidó kulturális központ elleni támadásban. Ehud Olmert kormányfő a vasárnapi kabinetülésen azt ígérte, hogy mindenütt a világon meg fogják védeni a zsidó intézményeket.

Közben Juszuf Raza Gilani pakisztáni miniszterelnök lemondta tervezett hongkongi útját, hogy figyelmét az Indiával egyre feszültebbé váló viszonynak szentelje a mumbai merényleteket követően. A pakisztáni katonai vezetés kérésére menetközben úgy döntöttek, hogy még sem a pakisztáni hírszerzés főnöke, hanem egy alacsonyabb beosztású tiszt látogat Indiába, egyeztetni a terrorizmus elleni harcról. Pakisztáni hivatalos részről újra és újra cáfolják, hogy közük lett volna a mumbai akcióhoz, hangoztatva, hogy az ázsiai ország maga is a terrorozmus áldozata.

A PTI hivatalos indiai hírügynökség úgy értesült, hogy az újdelhi kormány a Pakisztánnal való békefolyamat felfüggesztésére készül. “Egyesek a kormányon belül úgy vélekednek, hogy Indiának fel kell függesztenie a békefolyamatot és a párbeszédet, hogy megmutassa: nem veszi könynyedén a mumbai vérengzést” – írta a PTI névtelenséget kérő hivatalos személyekre hivatkozva.

Comments are closed.