Forrás: MNO

2008. november 12. 21:34

Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök és Robert Fico szlovák kormányfő szombaton találkozik egymással Komáromban és Komárnóban, a város egyik részéből együtt sétálnak át a másikba – közölte az MTI-vel tegnap Daróczi Dávid. A kormányszóvivő elmondta, Gyurcsány Ferenc – miután találkozott a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökével és alelnökeivel – felhívta a szlovák miniszterelnököt, és megállapodtak a találkozóról.

A magyar kormányfő elfogadta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli bizottsága fideszes elnökének meghívását is, és ma délután egyeztet a bizottsággal a szombati találkozóval kapcsolatban. A szlovák Pravda tegnapi cikke ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy „a magyar és a szlovák kormánynak egyaránt megfelel” a kétoldalú viszonyban kialakult kiélezett helyzet.

*

A pozsonyi Pravda úgy véli, a szlovák kabinetnek „ellensége akadt, amelytől megvédheti Szlovákiát, Magyarországon pedig elfordulhat a közvélemény figyelme a gazdasági helyzetről”. A szlovák lap szerint mindkét tábor saját problémáinak súlya alatt cselekszik, míg Magyarországon a gyenge kormány, addig Szlovákiában a nemzeti párt kormányjelenléte okoz gondot.

A szlovák politikusokat közben felháborította a magyar parlamenti pártok véleménye, amely szerint nagy különbség, hogy a magyar szélsőségesek az utcán nyilatkoznak meg, míg a szlovákok kormányzati szerepben vannak. Érthetetlen, miről beszélnek a magyar politikusok, a szlovák kormányban semmilyen szélsőségesek nem kaptak szerepet – nyilatkozta Miroslav Cíz, a szlovák parlament alelnöke. Ján Slota szerint „magyar fasiszta félkatonai alakulatok foglalják el Dél-Szlovákiát, itt masíroznak a mi országunkban, s mi még ilyenekkel foglalkozunk, ez felháborító”. Szerinte az lenne a megnyugtató megoldás, ha „megszakítanánk a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal”. Dusan Caplovic kormányalelnök konferenciát rendezett a kialakult szlovák-magyar feszültségek miatt, amelyen az is elhangzott többek között, hogy „Magyarország nem teljesíti a második világháborút lezáró békeszerződésben foglaltakat, mert kötelezte magát, hogy felszámol minden olyan erőt, amely megkérdőjelezi a rendezést és határmódosításokat követel”.

George Pataki, New York volt kormányzója szerint elfogadhatatlan, hogy egyes csoportok ennyire arcátlanul diszkriminálnak kisebbségeket, mint ahogy az teszik például a szlovákiai magyarsággal. Ugyancsak nyugtalanítónak nevezte a Magyarország és Szlovákia között kialakult feszültséget Hannes Swoboda, az európai szocialista frakció osztrák alelnöke, egyúttal felszólítva mindkét felet arra, hogy tanúsítson önmérsékletet, és fékezze meg a szélsőségeseket.

A két Komáromot összekötő Erzsébet híd szlovák oldalán Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke és Iveta Radicová, az ellenzéki szlovák pártok és az MKP közös államfőjelöltje szorgalmazták a „két nemzet közti párbeszédet a gyűlölet elutasítására és a partnerség megerősítésére”. Hasonló hangnemben tettek közzé felhívást a Gömör, Hont és Nógrád szlovákiai oldalán található 75 település polgármesterei.

A kormányzat számíthat a Fidesz támogatására a felvidéki magyarság védelmében, a szombati magyar-szlovák kormányfői találkozónak azonban csak akkor van értelme, ha konkrét eredményeket hoz a felvidéki magyarság számára – hangsúlyozta Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke.

Göncz Kinga külügyminiszter közben tegnap bejelentette, hogy a szombati találkozón a magyar és a szlovák kormányfő közös nyilatkozatot fogadhat el a kisebbségekről és a nacionalizmusról. A kormányfői találkozó mellett államfői találkozót szeretne Ivan Gasparovic szlovák elnök, aki tegnap Lengyelországban találkozót javasolt Sólyom Lászlóval a kétoldalú kapcsolatok rendezésére. Sólyom László szóvivője szerint a magyar köztársasági elnök később reagál szlovák kollégája felvetésére.

Neszméri Sándor

Comments are closed.