Forrás: Index

A szlovák-magyar viszony megoldásának kulcsa már nem Fico és nem is Gyurcsány, hanem az MKP-vezetés kezében van – írta csütörtökön a pozsonyi Pravda, amely azzal vádolta meg Csáky Pált, hogy harci riadót fújt.

Ezen belül is Csáky és Duray tartják kezükben a kulcsot, mert szemmel láthatóan az felel meg nekik, „ha nem alszik ki a láng” – véli a jegyzetíró, aki szerint Robert Fico és Gyurcsány Ferenc „már hosszú ideje kissé kínosak és hiábavalóak. Mérhetetlenül méltatlan ugyanis, hogy a visegrádi országok miniszterelnöki találkozónak kávészünetében tárgyalnak olyan robbanékony problémáról”, mint milyen a szlovák-magyar viszony.

Egyszersmind célszerűtlen és kevés, hogy EU- és V4-es találkozók margóján próbálják kezelni a gondot. Annál is inkább, mert igencsak kérdéses, hogy egyáltalán telik-e Fico és Gyurcsány erejéből a megoldásra – veti fel a kérdést a lap munkatársa, Dag Danis, és rögvest választ is ad: e pillanatban úgy tűnik, hogy nem.

„Két csatornából árad a magyar nacionalizmus”

Szerinte „a Szlovákiát fenyegető legfőbb probléma a terjeszkedő magyar nacionalizmus, amely Szlovákiában két csatornából is árad”. Az egyik a politika, a másik az utca csatornája. Míg az elsőt „például a magyar parlament részének nyilvánított Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF), a másikat a Magyar Gárda és a vele rokon, Dél-Szlovákiában is terjeszkedéssel próbálkozó szélsőséges szervezetek testesítik meg.”

„Gyurcsánynak úgyszólván semmi esélye sincs a magyar radikálisok megszelídítésére. Sem a parlamenti többség, sem a közvélemény nem áll a pártján” – olvasható a cikkben.

„E tekintetben Fico lényegesen jobban áll. Ha szükséges, akkor közbe tud lépni, rá tud fékezni Slota kisebbségellenes kirohanásaira, és garantálni tudja a magyar közösség jogait. Csak éppen még mindig nem tudja Slotát megszelídíteni abban, ami a magyarokat legjobban ingerli. A sértegetésekben, a nemzetgyalázásban, a pocskondiázásban” – írja, majd kifejti, hogy a helyzet megoldásának kulcsát a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) vezetői tartják a kezükben.

„Egyébként épp Csáky az, aki a külföldi sajtóban szeptember óta ismételten azt hazudja, hogy a szlovákiai magyaroknak a puszta életüket kell félteniük. Ez azonban nem segélykiáltás, hanem harci riadó, annak politikai előjátéka, ami napjainkban igencsak kicsúszik a politikusok kezéből…” – zárja kommentárját a lap.

Comments are closed.