Forrás: HETEK

Július 4-én, pénteken este egy harmadik helyszínen mindenképpen bemutatják az 1940-ben forgatott Jud Süss című filmet, sőt egymás után kétszer is – írja a pénteki Népszava.

A lap felidézi, hogy a Magyarok Világszövetsége után az újpesti katolikus plébánia is megtiltotta Joseph Goebbels durván antiszemita propagandafilmjének vetítését. A művet a könyvkiadó Gede testvérek cége, illetve ifjabb Hegedűs Lórántné Kovács Enikő, Budakeszi alpolgármestere anyagi és erkölcsi támogatásával azonban mégis bemutatják.

Gede Tibor az egyik szélsőséges internetes portálnak nyilatkozott arról, hogy egy harmadik helyen mindenképpen lesz bemutató. A vetítés helyszínét titokban tartják, azt csak az utolsó pillanatban kívánják közölni a telefonon jegyet rendelőkkel.

A Népszava úgy tudja, hogy valószínűleg ifjabb Hegedűs Lóránt Szabadság téri templomának katakombaszínháza ad helyet az előadásoknak.

(MTI)

Comments are closed.