Forrás: NOL

A választási harc előszele a nacionalista vádaskodás

Népszabadság * Munkatársunktól * 2008. június 24.

A vereckei honfoglalási emlékm

Kép: Móricz Simon

Ukrán nacionalista szervezetek akciói nyomán láthatóan éleződnek a nemzetiségi ellentétek Kárpátalján. A „magyar nép vezeklésének emlékművévé” keresztelte át a felavatás előtt álló vereckei honfoglalási emlékművet a Szvoboda ukrán nacionalista szervezet – közölte tegnap egy lvovi internetes hírügynökség.

A Szvoboda közleménye szerint a „magyaroknak Kárpátalja második világháborús megszállása idején elkövetett fasiszta bűntettekért” kellene bocsánatot kérniük. Pavlo Fedaka, a Szvoboda elnöke a közélet minden területén az ukrán értékek védelmére szólított fel. Ukrán nacionalisták múlt hét végén ukrán címert és a „magyar nép nevében” bocsánatot kérő táblát szereltek az emlékműre.

Ukrajnai magyar szervezetek szerint a vereckei magyar emlékmű meggyalázásának egyik célja Sólyom László köztársasági elnök hamarosan esedékes ukrajnai látogatásának megakadályozása. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség tiltakozó nyilatkozatában felhívja a figyelmet, hogy Kárpátalján március óta tartanak a magyarellenes politikai akciók és az ukrán illetékesek nem tesznek megfelelő intézkedéseket az atrocitások megfékezésére. A Gajdos István vezette UMDSZ tegnap aláírásgyűjtést kezdeményezett annak a kijevi rendeletnek a visszavonása céljából is, amely a nemzetiségi iskolák oktatási nyelvének ukránra való átállítását irányozza elő. Gajdos találkozni szeretne Kovács Miklóssal, az ellenlábas kárpátaljai magyar szervezet vezetőjével is a közös fellépés érdekében.

Ukrán szervezetek támadást indítottak a kárpátaljai ruszin kisebbség autonómiaterve ellen is. A ruszinok Munkácson tartott kongresszusukon a 1938-as „cseh alkotmányra” hivatkozva követelték az autonómiát és a ruszin önrendelkezést, s ennek elismerésére szólították fel az EU-tagországokat, valamint Oroszországot. Az ukrán nacionalistákhoz közel álló ungvári Tribuna szerint a régióban „szakadár és ukránellenes tevékenység tapasztalható” és az ország területi egységének megvédését követeli ViktorJuscsenko államfőtől. Az ukrán nacionalisták kárpátaljai helyi hatalmi szerveket tétlenséggel és cinkossággal vádolják.

Megfigyelők szerint a nacionalista vádaskodás összefüggésbe hozható azzal a várakozásokkal, hogy a Juscsenko-Timosenko ellentét kiéleződése miatt egyre több ukrán párt előre hozott voksolásra készül, és a kárpátaljai kisebbségellenes botrányok valójában már egyfajta választási előkampánynak tekinthetők.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.