A Népszabadság által felkért lapombudsman értékelése az elmúlt két hét írásairól
Népszabadság * Paul Lendvai * 2008. június 10.
Az elmúlt két hétben (május 31.-június 7.) Orbán Viktor kiszivárgott politikai tervezgetéseinek leírása, vitatása és kommentálása, valamint az SZDSZ válsága állt a Népszabadság politikai riportjainak és kommentárjainak középpontjában.
Összehasonlítva a jobboldali napi- és hetilapok zavart és ellentmondó jelentéseivel, a lap tárgyilagosan beszámolt az április végén, zárt, kis körben elhangzott kijelentések különböző verzióiról, Orbán későbbi magyarázkodásairól s az indiszkréciók lehetséges politikai következményeiről.
A kommentárok (Nagy N. Péter, Tamás Ervin) gyorsan és világosan kimutatták a kiszivárgott s végül megerősített beszéd ellentmondásait. Mint oly gyakran, úgy most is Bauer Tamás cikke Őszöd és a Vas utca címmel (május 20.) boncolta könyörtelen logikával a beszéd stílusát és tartalmát. A felületes vagy csak az ellenzék politikai aprópénzét kínáló „elemzőkkel” szemben Bauer rámutat a „gyökeres különbségre a politikai hazugsággal szakítani kívánó két évvel ezelőtti Gyurcsány és a politikai hazugságot természetesnek tekintő mai Orbán között”. Következtetése érveinek tükrében szerintem is vitathatatlan: „Semmi okunk tehát arra, hogy Orbán Vas utcai előadását Gyurcsány őszödi beszédével állítsuk párhuzamba. Míg az utóbbi a politikai hazugságokkal való látványos szakítást fogalmazta meg, Orbán előadása a politikai hazugságok folytatásának dokumentuma. Gyurcsány megpróbált szembefordulni a magyar közélet züllésével, Orbán rendületlenül arra építi politikáját.”
Helyesnek tartom, hogy a lap nemcsak különös figyelmet szentel az Orbán által felvetett gazdasági és pénzügyi kérdéseknek, hanem ugyanakkor független és a kormánypolitikát bíráló szakértők véleményét is közli. Ebben a tekintetben példamutatónak tartom Tanács István kétoldalas cikkét – A „szlovák csoda” nyomában – (június 7.), amely a magyar sajtóban és politikában oly gyakori felületes vélemények helyett alaposan megmutatja a szlovák gazdasági fellendülés okait és következményeit. Jó lenne, ha a Népszabadság gyakrabban hozna hasonló alapos cikkeket a cseh, lengyel, szlovén és horvát gazdaság helyzetéről.
Nagyon fontos kérdéseket vet fel a Nemzetbiztonsági Hivatal és az 1,25 milliárdos csempészettel és adócsalással gyanúsított Egymásért-Egy-másért Alapítvány kapcsolataival foglalkozó cikk. Természetesnek tartanám, ha a lap erről a politikailag és morálisan elfogadhatatlan együttműködésről és a Fekete Gy. Attila kitűnő cikkében felvetett „kényes” kérdésekről folyamatosan írna, az illetékes NBH-vezetőket s természetesen az illetékes minisztert is megkérdezné, hogy vajon „egyes vezető munkatársak” még mindig kétes ügyletekkel foglalkoznak-e. Ebből a szempontból a lap hitelességéhez bizonyára hozzájárulna, ha Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián új könyvével, „Elhallgatott múlt – A Pártállam és a belügy 1956-1990”, s a ma is releváns tanulságokkal részletesebben foglalkozna.
Egyre nyilvánvalóbb számomra, hogy a lap egyik gyengesége a címek kérdése. Nem kétséges, hogy egy kvalitásos lapnak is figyelmet kell keltenie. A veszély csak az, hogy a félrevezető vagy ügyetlen címek az olvasókat felbosszantják, sőt elrettentik. Néhány példa a vizsgált időszakból: „Környezetszenynyező is börtönbe vonulhat” (talán viszik vagy bebörtönözhetik) május 26-án; „Zűrös hatalomváltás Izraelben”, május 30-án, („Hatalmi harc” jobb lett volna, hiszen a váltás még mindig nem történt meg), „Zárul az osztrák határ” címlap május 31-én
(ez túlzás, az alcím, a „szigorúbb ellenőrzés” pontosabb); „Magyar vita a végsőkig” főcím az első oldalon június 2-án a román önkormányzati választásról a már rendelkezésre álló eredmények ismertetése helyett; teljesen érthetetlen főcím június 3-án „Karikatúrák három év után” ahelyett, hogy „Öngyilkos merénylet az iszlamadabi dán követség ellen”, vagy „Nyolc halott a dán követség elleni merényletnél” lenne; június 4-én főcím „Az éhezés és az elhízás baja” ahelyett, hogy „60 állam és kormányfő tanácskozik az élelmiszerellátásról”; június 6-án a „Programok kavalkádja” cím mintha a tavaszi fesztiválra s nem a politikára utalna.
A külpolitikából kiemelném az erdélyi helyzetről szóló cikkeket s Aczél Endre kommentárjait, különösen a „Navracsics és Trianon” címűt a június 6-i számban. A jobboldal trianoni propagandája hallatlanul árt az országnak s a magyar kisebbségeknek a szomszéd államokban.
Furcsa, hogy a grúz választásokkal kapcsolatban a moszkvai tudósító két cikkben is hosszasan, képekkel illusztrálva idézi Sevardnadze volt elnököt, s nem tér ki arra, hogy annak idején Szaakasvili azért „szabadult” meg tőle olyan könnyen, mert korrupt ügyei általánosan ismertek lettek. A külpolitikában is találunk kissé szokatlan címeket: Bécsből jelentik már a szombati számban, hogy „Svájcban fordult a kocka”, négyhasábos cím még a népszavazás előtt. Hétfőn Blocher és a jobboldali Svájci Néppárt veresége után azonban csak egy rövid hírt találunk. Ugyanebben a számban nevetséges és félrevezető a cím: „A cseh szocdemek egymást váltva éheznek”. Vajon hányan és miért? Két ember tiltakozik éhségsztrájkkal az országban létesítendő amerikai radarbázis ellen!
A publicisztikából érdemes megemlíteni György Péter ragyogó cikkét a Bodies kiállításról, mint egy csak gyors hasznot célzó „üres és erkölcstelen akcióról” (május 31-én), a Halda Alizról szóló, sajnos kép nélküli szép nekrológot (Révész Sándortól), az általában érdekes „Arcok” sorozatból a Veiszer Alinda tévémoderátorról írt cikket s a Hétvégéből (junius 7-én) A monoki modell című, egész oldalas riportot. Nyilvánvaló, hogy az egészségügy és a kórházak állapota, a budapesti és országos közlekedés hiányosságai s az oktatási és nevelésügyi problémák a közvélemény, s így a Népszabadság olvasói figyelmének középpontjában maradnak. Ezért is hiányolok, legalábbis a május 13-a óta olvasott számokból, riportokat vagy elemző cikkeket a budapesti hajléktalanok helyzetéről.
Mind a Gazdaság melléklet, mind az Arcok sorozat méltó egy színvonalas, modern napilaphoz.
Fontos lenne azonban a „színesek” és a nem névvel jegyzett első oldalas bevezetők stílusára több olvasószerkesztői figyelmet fordítani. Ugyanez fokozottan vonatkozik Návai Anikó riportjaira és interjúira Los Angelesből, amelyekben szinte minden riportalany ugyanabban a budapesti szlengben beszél, magyaráz és viccelődik.
