Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2008. május 10.

A Bibó István Szakkollégium felhívásban tiltakozik amiatt, mert az egyik tagját fenyegető hangon gyalázzák a kuruc.info-n. Az érintettől kérdeztük, hogy miért.

Érsek-Obádovics Nándor, akinek a nevét nyilvánosságra hozta a kuruc.info, a 168 óra videós riportereként március 29-én megjelent a Hősök terén, amikor egy tíz fős társaság a Magyar Gárda avató ünnepsége után jelképesen föltakarította a Hősök terét. A takarítók és a Magyar Gárda szimpatizánsai között dulakodásba torkolló veszekedés tört ki, amit Érsek-Obádovics Nándor felvett videóra. Ezután két ember adatait, telefonszámát közölte a kuruc.info. Az egyik a NOL videósa volt, a másik pedig a 168 óráé.

Korábban már mindketten részt vettek utcai akciókon, például ők alapították a Kárpát Kommandó Bohóchadsereget, amely „bohócavatót” rendezett a Budai Várban a Magyar Gárda ünnepségét követően. Később több alkalommal tartottak zenés performanszokat a hatodik kerületi városvezetők politikája elleni tiltakozásul.

Érsek-Obádovics Nándor NOL érdeklődésére elmondta, hogy sok telefonhívás érkezett a telefonszámokra, amit a kuruc.info közzétett. A telefonálók egy része csak ordítozni akart, mások inkább beszélgetni, és ezeknek az eszmecseréknek egy része kifejezetten békés légkörben zárult.

– Azt nem állítom, hogy bárkit le lehet beszélni a rasszizmusról egy óra alatt, de azért sikerül értelmes párbeszédet is folytatni – mondta Érsek-Obádovics Nándor.

Szerinte a bohóckommandó akciói nem az indulatok felkavarását szolgálták:

– Az olyan civil kezdeményezésekben hiszünk, amelyek nem a konfliktusok élezését, inkább az oldását szolgálják. Például a bohócavató ünnepség nem a Magyar Gárda jelentette veszélyekről szólt, hanem a körülötte kavargó feszültségek és indulatok oldására törekedtünk vele – mondta.

És vajon a takarítós flashmob, amely dulakodásba torkollott, szintén az indulatok tompítását szolgálta? – kérdeztük tőle.

– Bennünket is meglepett, hogy mennyi indulatot kavart ez az ügy – felelte Érsek-Obádovics. – Meglepett, hogy a Magyar Gárda szimpatizánsai ennyire nem képesek az öniróniára. De az ő indulataikat nem ez az akció váltotta ki, hanem már eleve léteztek bennük.

A takarítós flashmob után nem sokkal Érsek-Obádovics néhány társával utcára vonult, és olyan transzparenseket vittek magukkal, amelyekre a nevüket és a telefonszámukat írták. A Hollán Ernő utcai jegyiroda védelmére szervezett demonstráción vettek így részt. Azt a jegyirodát azért támadták meg szélsőséges csoportok, mert szerintük diszkriminálta az egyik általuk kedvelt zenekart.

– „Névfeltartós demonstrációval” nemcsak azt akartuk megmutatni, hogy nem félünk, hanem így akartuk a félelemkeltésre irányuló törekvéseket kioltani – mondta.

Ebben az akcióban több egyetemista, valamint az Ifjú Humanisták elnevezésű szervezet tagjai is részt vettek.

– Fontosnak tartottuk megmutatni, hogy az MSZP-n kívül is léteznek antifasiszta törekvések.  Sajnos az MSZP mostanában megpróbálja meglovagolni az antifasizmust, és sokan épp emiatt nem vesznek részt az ilyen rendezvényeken. Ha a miniszterelnök bejelenti, hogy elmegy egy antifasiszta demonstrációra, akkor az egész teljesen átpolitizálódik – magyarázta Érsek-Obádovics Nándor.

A Bibó István Szakkollégium felhívása elítéli a kuruc.info tevékenységét, amivel semmibe veszi az emberi méltósághoz, a személyes adatok védelméhez fűződő alapvető alkotmányos jogokat, és tiltakozik „a gyűlöletnek, az uszításnak és a fenyegetésnek ilyen alantas formája ellen”.

„Úgy látjuk, hogy országunkban az alapvető emberi értékek megkérdőjelezése olyan méreteket öltött egyes csoportok, szervezetek részéről, ami a demokratikus magyar társadalom önvédelme érdekében felszólalást tesz szükségessé” – folytatódik a közlemény. – „Szolidaritást vállalunk mindazokkal, akiket antiszemita, rasszista vagy bármilyen más, az emberi jogokat sárba tipró támadás ér. Az ilyen megnyilvánulások elfogadhatatlanok egy demokrata számára. Ez egy egyértelmű határ, ezért a Magyarország sorsáért felelősséget érző embernek ebben a kérdésben nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is tisztán hallatni a hangját.”

A kollégium felhívása egy Bibó-idézettel zárul: „a szabadságszerető ember fenyegetést és terrorizálást nem tűr, minden ilyen ellen saját maga azonnal felszólal és más tisztességes emberekkel összefog, az erőszakosan érvényesülni próbálókat, tekintet nélkül arra, hogy kire és mire hivatkoznak, leleplezi és meghátrálásra kényszeríti, tisztában lévén azzal, hogy minden ilyennek az érvényesülése csakis a tisztességes emberek kényelmessége és megfélemlíthetősége miatt lehetséges”.

Aláírók:

A Bibó István Szakkollégium tagjai: Horváth Gyula, Virág Tamás, Romsics Viktor, Körömi Bálint, Érsek-Obádovics Nándor, Zaicsek Károly, Csiffáry Veronika, Schneider Zita, Hajdu Lilla, Krüpl László, Forgács Anna, Kaszás Dóra, Tolnai Zsolt, Pásztor János, Fábián Krisztina, Faragó János, Tiba Márton, Remport Ádám, Almási Csaba, Csiszár Kinga, Farkas Anikó, Falvai Mátyás, Tóth Barbara, Zórád Sándor, Czinkóczi Sándor, Törő Zsófia, Szigeti Flóra, Pajtók Keve, Boross Ádám, Nánási Gábor, Tóth Andrea, Császár Barbara, Rácz Dániel, Hizsák Tamás, Szabó Béla, Chiovini Márk, Séra Gergely, Lovas Lilla, Györbíró András, Élő Éva, Dunai Tamás, Galambos Réka, Tóth Krisztina, Asbóth Márton, Sepsi Tibor, Novoszádek Nóra, Csegődi Tibor László, Tóth Barbara, Keil András, Bleszkán Szilárd, Törteli István, Mohay Gergely, Török Tamás, Molnár Marietta, Palkovits Dávid, Németh Ferenc

A Bibó István Szakkollégium nevelőtanárai: dr. Hacsi Gábor, dr. Szabó Zsuzsanna, dr. Szabó Imre és volt nevelőtanárai: dr. Szigeti Szabolcs, dr. Garai Borbála és dr. Frey Dóra, a Bibó István Szakkollégium volt tagjai: dr. Pongrácz Attila, dr. Varsányi Benedek, dr. Polgári Eszter, dr. Fazekas János, dr. Gárdos Péter, dr. Gyenge Anikó

dr. Gergye Attila Sándor egyetemi tanársegéd (ELTE ÁJK), Elek István közíró, Vay Márton tanító, a Védegylet tagja, Jávor Benedek egyetemi adjunktus, a Védegylet tagja, Scheiring Gábor szociológus, Bihari László újságíró, Tordai Bence főisolai adjunktus, Szombati Kristóf társadalomkutató, Molnár Bence egyetemi hallgató (ELTE ÁJK, Mathias Corvinus Collegium), Mátyás Ferenc egyetemi hallgató (ELTE ÁJK), Nyitray Zsuzsanna egyetemi hallgató (ELTE ÁJK), dr. Aszalós Dániel jogász, dr. Bacsa György, Krusper Balázs egyetemi hallgató (BCE), Álmos Tamás egyetemi halgató (BCE), Fazekas Mihály (a Széchenyi István Szakkollégium tagja), László-Bencsik Judit, a Rádió C munkatársa, Szabó Júlia egyetemi hallgató, Pinczés Bálint, Barta Beáta, Sike Gabriella, Péterfi Ferenc közösségfejlesztő, Szabó Rebeka ökológus

A Társadalomelméleti Kollégium tagjai: Lukovics André, Novoszáth András, Török Dávid, Szabó Imre, Pintér András, Szúcs Dávid, Vincze Orsolya, Pintér Ádám, Szabó Veronika, Ferencz Éva Médea, Kovács Vera, Simor Máté, Kovács Veronika, Dósa Mariann, Imre Beáta, Fabók Márton, Kosztolányi Bálint, Zsigó Anna Gerőcs Tamás, Török Dávid, Jelinek Csaba, Vágó Gábor, Zelenák Gábor, Misetics Bálint, Vida Katalin, Vidák Rózsa, Juhász István, Szöllősi Judit

Comments are closed.