Forrás: Index

Az aranyfog-botrányt a ZDF német közszolgálati tévé egyik gazdasági témákkal foglalkozó műsorának felmérése indította el. A riporterek a 134 németországi krematórium közül 111-et tudtak megvizsgálni. A megdöbbentő eredmény szerint 48 temetkezési cégnél ismerték be, hogy megtartják maguknak a hamvasztás után talált nemes fémeket és saját céljaikra értékesítik azokat.

További 10 krematórium vezetője úgy nyilatkozott, hogy az üzemeltető város önkormányzatához juttatják el a fogaranyat. Az urnás temetésre specializálódott vállalkozásoknak csak egy része fordítja karitatív célokra az aranyból, – amalgám tömés esetén – ezüstből befolyt pénzösszegeket, míg egyes krematóriumok nem megrostált hamvakat adnak át az urnákban az elhunyt hozzátartozóinak.

Németországban, ahol évente átlag 800 ezer ember hal meg, s mind nagyobb hányadukat nem koporsóban temetik, komoly vita robbant ki arról, hogy kegyeletsértő avagy joghézagot kihasználó üzletelésről van-e szó. Az első próbaperek a közeli hónapokban megkezdődhetnek Némeországban, és a most feltárt kínos ügy más Európai Uniós országban is vizsgálatokhoz vezethet.

Emlékezetes, hogy a nemzetiszocialisták rémuralma idején a lágerekben meggyilkolt emberek szájából kitörték az arany -és ezüstfogakat, amelyeket aztán nagytömegben szállítottak a birodalmi olvasztókba.

Comments are closed.