Forrás: kultura.hu

Olyan ez a film, mintha valaki fogott volna egy fél könyvtárnyi kelet-európai zsidóság témában írt könyvet, mindegyikbe belenéz, egyiket sem olvassa végig, s aztán felületes, zavaros tudását a néző elé rakja. KRITIKA

Ez a dokumentumfilm afféle “A short history of everything”, általánosságok gyűjteménye: minden, hatalmas markolással. Már a címe sem igaz: Búcsú (Az erdélyi magyar zsidó kultúra nyomában) helyett a romániai zsidóság történetéről van szó. Egy dokumentumfilm, amely mögött felületes történelmi tudás áll, időnként igencsak megtévesztő szempontokkal. Trianon-bús hangvételéhez társul a zsidó-bú, s minderre aztán jó adag “azok a csúnya románok”-féle előítélet is rárakódik. Még ha, nem kétlem, jó szándékkal is volt kikövezve a filmhez vezető meglehetősen könnyen és gyorsan bejárható út. Páskándiné Sebők Anna hagyományos elbeszélési módot választott, Reviczky Gábor drámai narrátori hangjával és a szöveggel több-kevesebb kapcsolatban lévő, rossz minőségű korabeli mozgó- és fényképekkel, hogy aztán a film második felében kortanúkat szólaltasson meg. (Kedves Kolozsvárom felvételei a 60-as évekből hogyan is illusztrálják a látottakat, tűnődöm.)

A film először is tisztázatlan tematikájú: erdélyi zsidó vagy romániai zsidó vagy román zsidó a téma, és ki tudja, mikori Románia vagy Erdély. Mert az erdélyi magyar zsidó témához nem tartozna a hosszan taglalt romániai (bukaresti, jászvárosi) pogromsorozat, Antonescu marsall és társai. Egyszerűen Erdély akkor a második bécsi döntés értelmében egy másik ország része volt. Összemosódik a kettő, ahogy az észak-erdélyi magyar és a román holokauszt és a zsidóüldözés is. A sztentori hangon beolvasott számok azt a kérdést sugalmazzák, hogy kik voltak a nagyobb gazemberek. Mintegy válaszként a valóban ma is részben feldolgozatlan és bevallatlan román (értsd: romániai) holokausztra Páskándiné Sebők Anna rendező kijátssza a lapot. De nem azáltal, hogy elvégez egy kutatást, megszólaltat történészeket, akik feltárják egyrészt a múltat, másrészt a múlt meghamisításának okait, nem vizsgál kordokumentumokat sem – itt megragadom az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmet Mihail Sebastian író kiváló naplójára, amelyet a háború alatt vezetett. Egyetlen román ember, zsidó, nem zsidó, történész, kortanú nincs a filmben. Mintha a filmnek nem lenne élő kapcsolata a világgal, a dokumentummal. Csak emlékeztetőül: Alexandru Solomon kiváló dokumentumfilmje, A nagy kommunista bankrablás egyetlen történet elemzésével pontos képet festett a kommunista antiszemitizmusról.

A film legfőbb hibája, hogy nem tud differenciálni, árnyalni: olybá tűnik, mintha a romániai zsidóság egy közösséget alkotna, holott a magyar zsidóságnak elsősorban magyar identitása volt és van, és szinte semmilyen kapcsolata nincs a román zsidósággal. Az identitás kérdése a szerzőt nem érdekli, csak a számok, a “nagy” történelem.

És téves az a kép is, amelyet az erdélyi magyar zsidóságról kapunk. A megszólalók – kivétel nélkül mind idős férfiak, a válogatás a címbeli “búcsú” gondolatához illeszkedik – vagy vallásos zsidók, a hitközség tagjai, vagy Izraelbe telepedtek. A nézőben ez a szociológiailag megtévesztő keresztmetszet azt a benyomást keltheti, mintha az erdélyi zsidóság vagy vallásos lenne (lett volna) vagy Izraelhez kötődő érzelmű. Megint a differenciálás hiánya: az erdélyi zsidóság sokrétű, összetett társadalma a szekularizált városi értelmiségtől a Máramaros környéki valaha élt haszidokig nem jelenik meg. A filmből nem a prominens magyar zsidó értelmiséget hiányolom, hanem az árnyalatokat, és a kétszeres kisebbségi identitásáról való gondolkodást, amely megkerülhetetlen kérdés az erdélyi magyar zsidóság életében.

Szerző:

Tompa Andrea

Comments are closed.