Forrás: HVG

Összejöhet nekik is

Egy ismert izraeli befektető lett a Marcali Szálloda Kft. többségi tulajdonosa. A város korábban az összes lehetséges módon pályázott támogatásokra, amiket szép sorjában el is bukott, de most partnert talált a beruházás finanszírozására.

A marcaliaknak régi vágya teljesülhet, ha végre felépül a már meglévő gyógyfürdő mellé a város gyógyszállodája is. A hozzávetőlegesen 3 milliárdos beruházás alapkőletételére még 2006 márciusában került sor, a szálló megnyitását akkor még 2007 végére tervezték. A elnyert állami támogatás mellett a beruházás mögött állt a Danubius Hotels Rt. is, a társaság azonban később kihátrált a projekt mögül és ezzel lényegében ellehetetlenült a terv a szálloda megépítésére.

Sütő László, a város polgármestere elmondta: az izraeli befektetőcég közel kilencven százalékos tulajdonrészt szerzett   a beruházó Marcali Szálloda Kft.-ben. Mivel a vételár átutalása megtörtént, mintegy 900 millió forintos önrésszel várhatóan rövidesen hozzáfoghatnak a több mint 200 ágyas gyógyszálló építéséhez.

Az intézmény üzemeltetési jogára pályázatot ír ki a kft.

Forrás: Marcali Portál

 

Comments are closed.