Forrás: Népszava

A tatárszentgyörgyi vonulás volt az egyik utolsó csepp a pohárban Fotó: Demecs Zsolt Nincs még kitűzve az első tárgyalási nap a Magyar Gárda Egyesület feloszlatásának ügyében – tudtuk meg a Fővárosi Bíróságon. A Fővárosi Főügyészség december 17-én kérte a Jobbik alapította szervezet feloszlatását, arra hivatkozva, hogy az árpádsávos jelvényekkel, fekete egyenruhában masírozó gárdisták tevékenysége „mások jogait és szabadságát sérti”. Ezt 18 oldalas keresetben fejtették ki a december 9-én Tatárszentgyörgyön, a „cigánybűnözés ellen” tartott gárdás felvonuláson elhangzottak alapján. Vona Gábor, a gárda és a Jobbik vezetője első nyilatkozataiban azt állította, nem újfasiszták, semmi rosszat nem tettek, később már arról beszélt, a végsőkig küzdenek, s ha kell, újra alakulnak.

Eközben a Magyarországi Munkáspárt 2006 a gárda bajtársi szövetségese, a Nemzeti Őrsereg feloszlatását is sürgeti. A gárda rendezvényeit többször „biztosító”, a nyilaskereszthez hasonló jelképet viselő egyenruhás osztag a párt szerint ugyanis mint egyesület nincs is bejegyezve. Bár a szervezet erre azt közölte, hogy „a bejegyzési kérelmet és az alapító okiratokat már rég” benyújtották, jogilag valóban nem léteznek. Kovács András, a nyíregyházi illetőségű szervezet esetében eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főügyész lapunknak megerősítette: nincs bejegyezve a Nemzeti Őrsereg, jogilag nem létező szervezettel szemben pedig nem tudnak vizsgálódni, ahogy ezt a párt javasolta. Hozzátette: azt viszont vizsgálják, hogy az őrsereg tagjai magánemberként követtek-e el olyasmit a szervezet legutóbbi, érpataki rendezvényén, ami bűncselekményre utalhat.

L. T.

Comments are closed.