Forrás: Népszava

A szombathelyi szimfonikus zenekar Bartók Béláról elnevezett hangversenytermét Kiss Péter kancelláriaminiszter adta át szombaton. Az egykori zsinagóga épületében lévő intézmény avatásán a kancelláriaminiszter kijelentette: azzal, hogy az egykori zsinagóga épületében a szimfonikus zenekar koncertterme és székhelye működik, a legbölcsebb döntést hozták meg. A hatvan évvel ezelőtt történtekre csak a minőségi kultúra ápolása adhat választ, mutatva, hogy mi Bartók Béla örökösei vagyunk, és nem azoké, akik elkövették az akkori gyalázatos eseményeket.

A Bartók-terem felújítása csaknem egy évvel ezelőtt kezdődött, a munkálatok során a termet újrafestették, kicserélték a székek kárpitját, új fény- és hangtechnikát szereltek fel. Felújították a régi öltözőket és újakat építettek, a nagyterem alatt kamaratermet alakítottak ki.

A mintegy 450 millió forintos beruházás költségeit a két fenntartó, a Vas megyei és a szombathelyi önkormányzat, valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium finanszírozta.

Az ünnepség a szombathelyi szimfonikus zenekar koncertjével zárult, amelynek keretében a kancelláriaminiszter az év zenekari művésze díjat adta át Petró Andrásnak, a zenekar cselló szólamvezetőjének.

MTI

Comments are closed.