Forrás: hirszerzo.hu

Semjén Zsolt eláll a felszólalását antiszemitának nevező újságíró beperlésétől, mert az csak véleményt fogalmazott meg.

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke mégsem perli be a Hír Televízióban tett kijelentése miatt Szakonyi Péter újságírót – erősítette meg a Népszavában szerdán megjelent információt a párt szóvivője. Semjén Zsolt azután állt el a pertől,hogySzakonyi Péter közölte: a televízióban saját véleményét tette közzé, amikor véleményt mondott a KDNP elnökének parlamenti felszólalásáról. Véleményt pedig nem lehet perelni – mondta Halász Zsuzsa.

A döntés előzménye, hogy Semjén Zsolt jogi képviselője felszólította Szakonyi Pétert, mondja meg, mivel támasztja alá a Hír Televízióban tett kijelentését, miszerint Semjén Zsolt felszólalása antiszemita volt. Az újságíró semmiféle konkrétumot nem tudott mondani, csupán azt, hogy saját véleményét fogalmazta meg – közölte a szóvivő.

Halász Zsuzsa azt is elmondta: a KDNP továbbra is úgy látja, hogy a Népszava hecckampányt folytat a párt ellen, ezért kérték a lap főszerkesztőjét, hogy tegye közzé a KDNP álláspontját a történtekről. Ezt a Népszava nem tette meg, ezért a sajtóban tették közzé levelüket, illetve a Németh Péter főszerkesztőtől kapott választ. A szóvivő közölte: továbbra is fenntartják azt a véleményüket, hogy a Népszava „náci-bolsevik sajtógyakorlatot” folytat.

Semjén Zsolt, a KDNP elnök-frakcióvezetője az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitó napján a miniszterelnök felszólalására reagálva beszédében azt a kérdést tette fel, hogy jó-e a magyar zsidóságnak, ha egy rossz politika „mintegy túszként löki maga elé a Schwarcz bácsit és a Weiss nénit„.Semjén egyebek mellett a következőket is elmondta felszólalásában: „Van egy régi történet, amelyet nem árt manapság emlékezetünkbe idézni. A történet Scheiber Sándor főrabbi úrról szól, aki nagy tudós volt, igaz ember és jó magyar. Ő azt mondotta, hogy az Örökkévaló mentse meg a magyar zsidóságot attól a mentalitástól, amelyet az jellemez, hogy ha van konjunktúra, akkor van pajesz, ha pedig nincs konjunktúra, akkor nincs pajesz. Mindennek a megfontolását kérem izraelita honfitársainktól és minden jó szándékú magyar embertől”.

Ezt követően Szakonyi Péter újságíró a Hír Televízió egyik műsorában kifejtette véleményét az elhangzottakról. Halász Zsuzsa erre reagálva jelentette be szeptember 11-én, hogy Semjén Zsolt, a KDNP elnöke jó hírnév megsértése miatt pert indít egy újságíró ellen, aki antiszemitának bélyegezte egy hétfői televíziós műsorban.

2 hozzászólás to “Weiss néni és a náci-bolsevik sajtógyakorlat”

  1. barat

    Az a véleményem, hogy valakinek a jó hirnevét csak akkor lehet megsérteni, ha az van neki. Lehet, hogy ezért is visszavonták a pert, mert esetleg a birónak is sok lenne a pernek a végigvitele.
    Valószinü sok kabaré tréfa is születne, ami még rosszabb hatással lenne a Semjén ur hirére. A per kimenetele pedig előre látható, nincs jogalapja, a szólás szabadság nemcsak a jobboldalon hanem a baloldalon is érvényes.

  2. JOSKA BACSI

    valo igaz hogy a zsido vallas tiltja a homosexualitast
    igaz hogy a zsido vallas adta a vilagnak a Tizparancsolatot es a Bibliat
    igaz hogy a volt komunista kormany IZRAEL ellen volt es megszakitotta
    diplomaciai kapcsolatat Izraelel
    igaz hogy arab terroristak tanultak szorakoztak pihentek A NEPIDEMOKRATIKUS MAGYARORSZAGON koztuk a venezuelai SAKAL ILICH RAMIREZ
    igaz hogy a kunmadarasi pogromot a komunista part szervezte
    es amikor a Dohany uccai templomban gyasz istentiszteletet es
    tiltakozast fejeztek ki a pogromok ellen a Szabad NEP a komunista part hivatalos lapja elitelte es provokacionak nevezte a tuntetest
    mely a Dohany templombol indult ki es kovetelte hogy ne uszitsanak
    Schwarcz bacsi es Weisz neni ellen akik alig par honapja jottek visza
    a halal taborokbol vagy a gettobol. Es fontos hogy ezt mindenki tudja.