Forrás: Tűsarok

Gettóesküvőről szóló propagandafilmben szerepelni, ágyat szerezni az idős férjnek, gyermeket szülni embertelen körülmények között. Az életben tartó rúzsdarab, a saját készítésű melltartó és a gondoskodó szeretet. Kiállítás a nőkről a Soah-ban, akik a fényt jelentették egymás és a világ számára. – Shiri Zsuzsa tudósít Izraelből.

A holokauszt értelmezése Izraelben évtizedekig egy dichotómiára épült. Egyik oldalon voltak a hősök, élükön Mordechaj Anilevitzel, a varsói gettó -felkelés vezetőjével, a másik oldalon pedig a tehetetlen áldozatok, akik birkaként vonultak a vágóhídra. A hősök példát mutattak az arabok elleni háborúkban, a másik oldal áldozatai pedig szégyelhették magukat, hogy nem ragadtak fegyvert a nácik ellen.

Az Izraelbe érkező túlélők évtizedekig szégyellték is magukat, hallgattak sorsukról, még a családokban is alig meséltek megpróbáltatásaikról. Nem volt ez persze másként Magyarországon sem, ahol a szocializmus éveiben még a zsidó szót sem illett kimondani, s „a nácizmus üldözötteinek”, s izraelitának becézték a túlélőket. Izraelben az 1961-es Eichmann per nyitotta meg a zsilipeket, a rádióban tanúvallomásokat sugározták, legitimitást kapott az „áldozat” szerepe, és mesélni kezdtek a történtekről. Sokan persze továbbra is hallgattak, mert múltjuk szavakba öntése soha be nem gyógyult sebeket tépett volna fel, akkora fájdalmat okozott volna, hogy inkább a dolgok szőnyeg alá söprését, az élet folytatását választották, bár álmaikban, betegségeikben óhatatlanul megjelentek a rettenetes napok.

Mára alaposan megváltozott a Soá izraeli fogadtatása, ma már sehol sincs az egykori kétpólúsú világ, elsősorban a megtört emberi sorsokról van szó, az egyes emberek mikrotörténetei jelenítik meg a vészkorszakot az iskolákban és a médiában. Ebben a szellemben rendezték be 2005-ben az új állandó kiállítást a Holokauszt legfőbb hivatalos szervében, a Yad Vashemben, ahol április 7-én időszakos kiállítás nyílt a nők sorsának bemutatására.

Női haj Auschwitzban

A kopar fehér falakra szövegeket és képeket vetítenek a hatalmas teremben, a szövegek héber és angol nyelvű részletek különböző visszaemlékezésekből, fényképeket mutatnak az őket író nőkről, sőt egy nyilván propagandacélra készült rövid filmfelvétel is feltűnik egy gettóesküvőről, ahol hatalmas sárga csillagot varrtak a kínosan a kamerába mosolygó megjelentek ruhájára.

A falakon magasan feliratok: „barátság”, „gondoskodás”, „anyaság”, „hit”, „szerelem”, „harc”, „művészet”. A kategóriák alá a falra írt történetek női szereplői megpróbálták tovább élni, vagy legalábbis felidézni az utólag megszépült hétköznapokat. Az éhezés közepette ételekről meséltek egymásnak a priccsen, majd többen életüket kockáztatva papírt szereztek és receptgyűjteményeket írtak, míg másokat a hitük tartott életben, imákat vetettek a fecnikre. Vigyáztak egymásra és gondoskodtak egymásról, és ameddig lehetett, családjukról, szeretteikről. A kiállítás szöveg-töredékei a lehetetlen körülmények közti hétköznapokról szólnak, olyan női „hőstettekről”, mint ágyat szerezni az idős férjnek a gettóban, mint oktatást, kultúreseményt szervezni a koncentrációs táborban, mint kenyeret adni az éhes gyerek szájába legyőzve a kínzó saját éhséget.

Van olyan rész is, ahol a fegyverrel harcoló zsidó partizánnők emlékezései olvashatók, ám nem ezen, inkább az életben maradáson és mások életben tartásának hősiességén van a hangsúly.

A történetekből kiderül, hogy a nők nők maradtak, pedig megfosztották őket nőiességük minden külső-belső jelétől. A táborokban adott kávé miatt nem menstruáltak, hajukat és minden szőrzetüket leborotválták, és mégis felülkerekedett a gondoskodó, a másokkal törődő, a családot, közösséget építő önfeláldozásuk, a beléjük nevelt vagy talán génjeikben hordott adni tudás. Sőt, még életet is adtak, még Auschwitzban és Bergen Belsenben is született csodával határos módon életben maradt kisbaba, s a túlélők körében a felszabadulás utáni menekült táborokban valóságos baby boom tört ki.

Lena Brezin melltartója

A kiállítás meglehetősen eszköztelen, a szövegek és képek kivetítése mellett feltűnő a tárgyak hiánya. Nem véletlenül van így, lehetetlen lenne kivitelezni egy szagos-tapintós-csillogó-villogó kiállítást, hiszen a holokauszt első lépései éppen a kifosztást jelentették, az üldözöttek megfosztását mindennapi környezetüktől, vagyonuktól, tárgyaiktól.

Mindössze három tárlóban vannak kiállított tárgyak. Lena Brezin civilben fehérnemű-varrónő volt, s a koncentrációs táborban nem tudott beletörődni, hogy elvették a melltartóját. Élelemért vásznat szerzett, és varrt magának egyet. Később úgy vélte, ez a ruhadarab tartotta életben, tartást adott neki, hogy továbbra is nőnek és embernek érezze magát, hogy az egész táborban egyedül sikerült szert tennie egy ilyen „különleges” viseletre. Mellette egy sokat látott nejlondarabkába csomagolt rúzsmaradék.

A ma már 84 éves Mirjam Nick és édesanyja, Róza Schperling évekig őrizgették. Egy leheletnyit minden szelekció előtt az arcukra kentek belőle a zuhany alatt. Mivel mindig más ruhát kaptak vissza, összeszorított markukban védték, s így élték túl együtt Plassowot, Auschwitzot, Ravensbrucköt, Malkowot, Lipcsét, majd két halálmenetet. A háború után Párizsba kerültek, majd 1949-ben Izraelbe vándoroltak, ahova magukkal vitték a piros ragacsot, megmentőjüket és tanújukat. A rúzs mellett egy hímzett, eredetileg szombati kalácsnak szánt terítő, ebbe csomagolta egy nő a kisbabáját, mellette egy fecnin a megtaláló segítségét kérve, majd átdobta a csomagot a gettó kerítésén.

Judit Inbar, a Yad Vashem múzeumának igazgatója készítette a kiállitást. Mint az izraeli Arec újságban elmondta, a nácik szemében a zsidó nők súlyos biológiai veszélyt jelentettek az árja fajjal szemben, s ezért aztán mindent elkövettek, hogy ne csak emberi, de női mivoltukban is kárt okozzanak. A kiállítás címe Fényfoltok, mely egy részlet Dalia Rabikovics egy verssorából: „Ebben a sötét anyagban fényfoltok rejlenek”. S valóban, a kiállítás bizonysága szerint a nők még a II. világháború sötét éveiben is a fényt jelentették egymás és a világ számára.

Címlapképünk illusztráció. A cikkben szereplő képek az Auschwitz albumból származnak.

Shiri Zsuzsa

[[email protected]]

Comments are closed.