Forrás: Magyar Hírlap

A félelem és az objektív dialógusok hiánya az iszlamofóbia és az antiamerikanizmus legfőbb forrása

“Ha tényleg vannak olyan rejtőzködő al-Keida-sejtek, amelyek annyira erősek és veszélyesek, mint ahogy a nyugati hatalmak állítják, miért nem követnek el nap mint nap újabb terrorcselekményeket?” – kérdőjelezte meg az iszlám terroristacsoportok hatalmát John Mueller amerikai politológus az al-Dzsazíra internetes kiadásában. A nyugati országokban ennek ellenére nő az iszlámtól és képviselőitől való félelem.

Imára gyűlnek a londoni muszlimok. A nyugati országokban még mindig rengeteg az előítélet az iszlámmal szemben (fotó: Reuters – David Bebber)

A muszlim és a nyugati elemzők is egyetértenek abban, hogy a félelem és az objektív dialógusok hiánya az iszlamofóbia és az antiamerikanizmus legfőbb forrása. Miközben folyik a vita, hogy melyik idézte elő a másikat, egyre mélyülnek a civilizációk közti ellentétek. Az amerikai-iszlám kapcsolatok tanácsának felmérése szerint az Egyesült Államokban – ahol hétmillió muszlim él – az utóbbi években egyre rosszabb a társadalmi megítélésük.

A közvélemény-kutatás első kérdése az volt, mi jut a megkérdezettek eszébe, ha meghallják azt a szót, hogy iszlám. A megkérdezetteknek csak hat százaléka írt erre olyan pozitív választ, mint “jó vallás”, “jó emberek”, “hűséges”, “jámbor” vagy “félreértett”, 26 százalékuk inkább olyan kifejezésekkel tudta társítani, mint “erőszak”, “terrorizmus”, “gyűlöletszítás”, “háború”, “fegyverek”, illetve a muszlimok fejviselete alapján “törülköző- vagy rongyfejűek”.

A Runnymade Trust brit muszlimokat és iszlamofóbiát vizsgáló bizottsága már a 2001. szeptember 11-i események előtt is vizsgálta a társadalomnak az iszlámhoz való hozzáállását. Első beszámolójában azt írta, a kormánynak és a társadalomnak sokkal többet kellene tennie annak érdekében, hogy javítsa a muszlimok helyzetét. Főként a törvénykezésben szólított fel változásokra annak elérésére, hogy az állam jobban védje a muszlim közösségeket, és segítsenek tagjainak kivenni részüket a közösségi életből.

A szeptember 11. utáni beszámolók tanúsága szerint a New York-i terrortámadás után egyre jobban kiéleződött a viszály az iszlámhívők és a Nyugat között: számos hívőt és mecsetet értek utána támadások. A beszámoló hevesen kritizálta a rasszizmusellenes szervezeteket is, mert szerintük semmit sem tesznek annak érdekében, hogy javítsanak a muszlimok helyzetén. Ami javulás az elmúlt tíz évben történt, az mind a muszlim szervezetek számlájára írható, mert ők sokkal szervezettebbekké váltak az évek során.

Gettókba kényszerítve

A brit Abdul Dzsalil Sajid imám, aki maga is részt vesz a bizottság munkájában, az Egyesült Királyság számos intézményét iszlamofóbnak nevezte. Elmondása szerint a szeptember 11-i terrortámadások után a rendőrök egyre gyakrabban zaklatták a muszlimokat. A hatalom sokat tett ugyan a társadalom muszlim tagjaiért, mégis gyakran előfordult, hogy az iszlám hit követői úgy érezték, kitaszították őket a társadalomból, gettósítva élnek – mondta Sajid.

Magányos, monolitikus tömb

Az imám elmondása szerint 1997-es jelentésük után a brit állam megígérte nekik, hogy néhány éven belül nem lesz az országban vallási diszkrimináció, és a sokszínűség az életük része lesz. De – mint mondta – a helyi hatóságok nem tettek semmit a pozitív változások érdekében, ezzel szemben a Világkereskedelmi Központ elleni támadás után az egész muszlim világot tették felelőssé néhány ember cselekedeteiért.

A Runnymade Trust szerint az iszlamofóbia legfőbb oka, hogy az iszlámot Nyugaton egy magányos, monolitikus tömbnek tartják, amely képtelen bármiféle megújulásra vagy kompromisszumra, emellett különc és idegen. Sokan úgy vélik, képtelen bármely másik kultúrával közös célt vagy értékrendeket elismerni, nem hagyja, hogy befolyásolják, de ő sem képes másokat befolyásolni. A Nyugat viszont magánál alantasabbnak: barbárnak, primitívnek és szexistának tartja a muszlimokat, és úgy gondolja, hogy vallásuk veszélyes, agresszív és összefonódik a terrorizmussal.

A politikai élet szereplői több országban is napirendjükre tűzték a muszlimok integrációját, de a társadalom legtöbbször nem törődik a kérdéssel. Wilhelm Heitmeyer német szociológus 2006-os évről szóló jelentése szerint hazájában – még az értelmiségi körökben is – egyre növekszik az iszlamofóbia. A megkérdezett németeknek a negyede azt vallotta, a jövőben nem kellene több muszlimnak átlépnie az ország határait. Ezzel egy időben a Rasszizmus és Idegengyűlölet Európai Megfigyelőközpontja (EUMC) is hasonló eredményeket mutatott: Európa muszlimjai csak rosszul fizetett munkákat kapnak – ha egyáltalán kapnak -, legtöbbször szegényes környezetben élnek, és alig van esélyük jó taníttatásra. Mindennap szembe kell nézniük a diszkriminációval, függetlenül attól, hogy honnan származnak, vagy mennyire buzgón követik a vallásukat – írja a jelentés. Az EUMC szerint Németország egyike azoknak az államoknak, ahol a legsúlyosabb helyzet: a németek hetven százaléka ugyanis úgy gondolja, semmi jó nem sülhet ki abból, ha egy hithű muszlim egy modern társadalomban kíván boldogulni. A központ az idegengyűlölet egyik fő forrásaként az egyes országok integrációs politikáját nevezte meg, amelyet inkább a biztonságpolitikai megfontolások irányítanak, mint az emberek egyenlőségébe vetett hit.

A média a legfőbb ellenség

Egyesek szerint az iszlám meg nem értettségének fő oka, hogy a muszlimok nagy része nem beszéli olyan szinten a befogadó országok nyelvét, hogy tökéletesen el tudja magyarázni vallásának részleteit a külvilágnak. Ráadásul a médiumok legtöbbször nem az átlagembereket választják ki, hogy műsoraikban megmutassák őket, hanem inkább a radikálisabb iszlamistákkal ütköztetik a nézőiket, akik ezért a muszlim szó hallatán leginkább egy Oszama bin Laden-féle nagy szakállú terroristára asszociálnak.

Egy közelmúltban nyilvánosságra hozott felmérés szerint a német közszolgálati televíziók sokkal részrehajlóbban tudósítanak az iszlámról, mint más témákról, és sok esetben negatív képet festenek a muszlimokról. Ezt a szakértők leginkább azért tartják aggasztónak, mert az európaiak nagy része nincs közvetlen kapcsolatban az iszlám világgal, ezért a róla kialakult képét leginkább a televízióból nyert benyomásnak köszönheti. A dokumentum- és riportműsorok előszeretettel foglalkoznak a terrorizmus és az erőszak kérdésével: a muszlimokat bemutató műsorok 23 százaléka ezeket a témákat vizsgálta, de az iszlámról szóló műsoroknak mindössze a húsz százaléka nem tüntette fel rossz színben a vallás követőit.

Ezek után nem csoda, hogy egy Angliában élő muszlim fiatalember a BBC-nek azt mondta: “Ha megkérdezel muszlimokat, hogy melyik intézményt tartják a leginkább iszlamofóbnak, a kormányt, a médiát vagy a rendőrséget, biztos, hogy mindenki a médiát teszi első helyre.”

A muszlimok iránti ellenszenvet nem csak a nyugatiak táplálják. Vannak “belső elemek” is, melyek kritizálják az iszlám vallást és kultúrát. Egyik legismertebb képviselőjük Wafa Sultan szíriai pszichológus, aki 2005-ben az al-Dzsazíra hírtelevízióban vitába keveredett egy algériai iszlamistával, Ahmad Bin Muhammaddal a terrorizmusról és a vallásos nevelésről vallott nézeteik miatt. Sultan azt állította, hogy a muszlimokat már gyermekkorukban a terrorizmusra nevelik azzal, hogy a Korán bizonyos részeit kívülről megtanultatják velük anélkül, hogy értenék és kritizálhatnák tartalmukat.

Leghíresebb fellépése szintén az arab hírtelevízióban volt, amikor Samuel Huntington amerikai politikai elemző elméletét kétségbe vonva civilizációk összecsapása helyett a modern és a középkorhoz tartozó mentalitás, a civilizáltság és a visszamaradottság összecsapásának nevezi a Nyugat és az iszlám konfliktusát. “Még egy zsidó sem robbantotta fel magát német éttermekben, és még soha nem láttunk egy buddhistát sem mecseteket égetni vagy muszlimokat ölni” – mondta Sultan. Aztán többen halálosan megfenyegették.

B. Simon Krisztián

Comments are closed.