Forrás: MNO

Rumszauer Miklós plébános szerint fel kell adni a nagy népegyház vízióját

2006. december 19. (4. oldal)

Gulyás J. Attila

Közhely, hogy a huszon- és harmincéves korosztály tagjai közül igen kevesen járnak istentiszteletre. A Kaposvári Egyetemen és a város fiatal értelmiségi köreiben készült riportunkban e jelenség okára próbáltunk választ találni. Balás Béla, Somogy és Zala megyés püspöke elmondta lapunknak: már harminc éve azzal a nemzedékkel találkozott Budapesten, amelyiknek semmiféle bűntudata nem volt, vallási szempontból légüres térben nőtt fel. Rumszauer Miklós egyetemi plébános egyenesen úgy látja: föl kell adni a nagy népegyház vízióját. Azt azért nem szabad elfelejteni szerinte, hogy “a templomba járás és a vallásosság két különböző dolog, mert ki tudja megmondani, hogy naponta hányan kapják meg interneten vagy sms-ben a napi igét”.

Nem kaptam kellő motivációt a vallásossághoz. Úgy gondolom, ahhoz, hogy eligazodjunk a mai világban, megértsük a globalizáció lényegét, nem vallásos ismeretekre van szükségünk. Meglátásom szerint a vallási nevelés csaknem azonos a hazafias neveléssel, és ez szemben áll a globalizáció megértéséhez szükséges tudnivalókkal. Egyébként hiszek Istenben, és időnként templomba is eljárok – mondja Dávid, az egyetem pedagógiai karának első éves, magyar-kommunikáció szakos hallgatója.

– A társadalom értékrendje szerint ma nem érdem, nem érték a vallásosság. Általános iskolásként templomba járó voltam, aztán magam jöttem rá: ahhoz, hogy vallásos legyek, nem feltétlenül kell templomba járnom – veszi át a szót Dávid barátja, az ugyancsak első éves, tanító-testnevelés szakos Ákos. Majd rámutat egy, a közelében beszélgető, szemüveges kislányra: – Kérdezze meg őt, Mariról köztudomású, hogy vallásos.

– Leírhatja a vezetéknevemet is, hiszen soha nem titkoltam, hogy vallásos vagyok. Ez a neveltetésemből következik, de a szüleim soha nem kényszerítettek aktív hitéletre. Szabad akaratomból döntöttem a vallásosságról. Tudják rólam ezt az évfolyamtársaim is, és az sem titok, hogy szerda esténként ott vagyok az egyetemi kápolna összejövetelein, az ottani gitáros miséken is. Úgy gondolom, az egyetemisták, főiskolások nyolcvan százaléka elkerüli a templomot. Nem beszédtéma ma a vallásosság – mondja a negyedéves tanító-ének-zene szakos Balogh Mária.

A környezetvédelmi mérnök szakon tanuló László mondja: – Megkereszteltek, de nem vagyok vallásos. Abban egyetértek társaimmal, hogy semmiféle világnézetet nem szabad ránk erőltetni. Ma egyébként nem Isten léte vagy nem léte a kérdés, az emberek gondolkodásának középpontjában a száraz materiális dolgok állnak. A pénz, a bankkártya, az autósztráda. Hitehagyott nemzedék vagyunk, de úgy látom, már a szüleink korosztálya is veszni hagyta a hitét.

Dániel vidékfejlesztő agrármérnöknek készül. Mint elmondta, anyja református, apja zsidó, és ő maga is a zsidó hit szerint él.

– A vallás az ember számára mindig is támasz, egy fogódzó volt. Az ad segítséget, erőt ahhoz, hogy az ember ember maradhasson. Zsidó iskolákba jártam Pesten, általánosba az amerikai alapítványi tanodába, a Lauder Javnébe, majd a Scheiber Sándor középiskolába. Anyám azt mondta: válasszak a vallások közül. Gyűjtsem össze a tapasztalatokat, és asszimiláljam belőlük, amire szükségem van. Odahaza, Pesten péntek esténként elmegyek a templomba.

Giber Vilmos, a kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium igazgatója, a város Szent Margit-Szent József egyházközségének világi elnöke azt vallja: – A templomtól el lehet fordulni, de Istentől nem, ugyanis bennünk van. Bízom benne, egyre több hívő ember lesz. Már csak azért is, mert napjaink tébolyult önzése, gátlástalansága, erkölcstelensége már az emberiség fennmaradásának alapjait feszegeti. A Róma végnapjaira emlékeztető jelenünkben egyetlen járható út marad: vissza a biztos alaphoz, Istenhez.

Rosta István, az egyetem pedagógiai karának vallásos ember hírében álló professzora, egyben a Kaposvári Tudósklub elnöke arról beszélt, hogy a tudomány és a vallásosság között egymást kölcsönösen erősítő összefüggés van. Nobel-díjas tudósok, akadémikusok nevét sorolva úgy véli: a fiatalkori, kevésbé intenzív vallásosságból idősebb korban erősebb istenhit lehet.

– Elsődlegesen a nálunk is erősödő szekularizációval magyarázható az egyetemisták, főiskolások templomtól való elfordulása. Mégsem vagyok pesszimista, mert hiszem: az Isten-kérdés iránti teljes közömbösség soha nem lesz általános jelenség. Történelmi tény ugyanis, hogy a teremtő Isten keresése egyidős a gondolkodó ember megjelenésével – mondja Csillag Gusztáv ügyvéd, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kaposvári csoportjának elnöke.

Az egyetem lelkésze, Rumszauer Miklós plébános, a római Pápai Gergely Egyetem egykori hallgatója szerint – aki az Örök Városban tudományos fokozatot is szerzett kánonjogból – Olaszországban is hasonló a helyzet, mint nálunk. Arányait tekintve nem több a templomba járó egyetemista, mint idehaza.

– A templomba járás és a vallásosság két különböző dolog. Ki tudja megmondani, hogy naponta hányan látogatják a katolikus egyház internetes honlapját, hányan kapják meg interneten vagy sms-ben a napi igét? Egyre többen vannak azok, akiknek a számítógépén elsőként a napi evangélium, a Szentírás napi passzusa gördül le.

Miklós atya arra emlékeztet, hogy Jézus Krisztus soha nem mondta azt, hogy az egyház tömegjelenség. – Föl kell tehát adni a nagy népegyház vízióját. Számomra mint egyetemi lelkész számára elsősorban az egyetemi városban való jelenlét a legfontosabb. Szerda esténként találkozom a hallgatókkal a campus múlt évben átadott kápolnájában, ahol a fiatalokkal a világi problémáikról is szót váltunk. Ez idő tájt – főleg az első éveseknél – a vizsgadrukkot igyekszünk enyhíteni, de a hetenkénti találkozások arra is lehetőséget adnak, hogy elbeszélgessünk a családról, Istenről, a hitről, az erkölcsről, a szexualitásról. Nem bánkódom amiatt, hogy a több ezer hallgató közül kevés tér be a foglalkozásainkra. Kétségtelen, van egy minőségi romlás, elfordulás. Nehéz “hallgatót fogni” sport- vagy kulturális foglalkozásra, tudományos diákköri munkára is.

– Csodálkozom a felvetésén, mert én már harminc éve azzal a nemzedékkel találkoztam Budapesten, amelyiknek semmiféle bűntudata nem volt, vallási szempontból légüres térben nőtt fel. Nem szüleik, hanem a nagyszüleik voltak utoljára hívők. Az a harminc évvel ezelőtti nemzedék a hívő vagy az antiklerikális szavakat már nem is nagyon értette. Számomra ez azt jelenti: emberöltők óta élünk kegyelem nélkül. De ez nem okvetlenül bűnt jelent, hanem azt, hogy elveszítettük a fejlődés igazi rugóját, távlatát. Jórészt vakvéletlen, elnézést az ide nem illő szóhasználatért, “genetikai hibákra tervezett” ez a fejlődés. Ám remélhetőleg előbb-utóbb előbukkan őseink virtuozitása, zsenialitása – kezdte válaszát Balás Béla megyés püspök, a Katolikus Püspöki Konferencia ifjúsági bizottságának vezetője, akit ugyancsak a jövő értelmiségének vallásosságáról kérdeztünk. – Mivel Isten világa teljesen hiányzik, nincs, ami megszépítené a hétköznapokat, a tudományos erőfeszítéseket, az emberi helytállást, az igazmondás kérlelhetetlen romantikáját. Ahol légüres tér van, ott mindenfajta melléktermék megjelenik. Erről legjobban a rendőrség vagy a pszichiátria tudna beszélni. Hogy lehetséges-e a tudomány, értelmiségi hivatásra készülődés hit nélkül? Lehetséges, de az úgy is néz ki. Olyan kérdés ez, mint ha azt tudakolná: életképes-e a madár fél szárnnyal. Persze hogy életképes. Az állatmenhelyek tele vannak sérült madarakkal. Hadd idézzek fel a tudomány és a hit kapcsolatára egy történetet. Budapesti piarista gimnazista voltam, amikor egy téli reggelen döbbenten néztem, amint kehellyel a kezében az iskola kápolnájának oltára felé tart Öveges József professzor. Akiről aztán megtudtam: itt lakik a házban, és meghasonlottság nélkül azonos önmagával. A világhírű tudós össze tudta egyeztetni a kutatást, a természettudományos ismeretterjesztést és a karriert azzal, hogy gyakorló tagja, sőt felszentelt papja volt az egyháznak. Lehetett-e ezek után bármi kétségem? – érvelt a püspök.

Comments are closed.