Forrás: Magyar Rádió

A zsidó vallás egyik legfontosabb ünnepén a Makkabeus-felkelésre emlékeznek.

A nyolc napig tartó ünnepen minden este eggyel több gyertya fénye világít a gyertyatartón, amit errefelé hagyományosan kitesznek az ablakokba, hogy ország-világ lássa az ünneplést. A zsidó hagyomány decemberben a gyertyagyújtással, a Makkabeus-felkelést követő csodára emlékezik, amikor a szentély felszabadítóinak csak egy napra elég olajuk volt, de az mégis nyolc napig égett.

Ilyenkor Izraelben esténként illik legalább egy lekváros fánkot elfogyasztani, ajándékot kell adni a gyerekeknek, valamint el kell énekelni az ünnep helyi dalait.

Az ünnep estéit eddig szokás szerint a tévében a köztársasági elnök nyitotta meg. Az első lángot ő szokta meggyújtani ima kíséretében, de idén könnyen meglehet, hogy a szexuális bűnökkel vádolt Mose Kacav lemond erről a megtiszteltetésről, ugyanis már hetek óta teljesen eltűnt a médiából.

Izraelben a hanuka hete iskolaszünet. A szülőknek viszont nincs szabadságuk, úgyhogy ilyenkor akcióba lépnek a nagymamák. Általában ők hurcolják a gyerekeket a rengeteg rendezvényre és előadásra, amiket hanukára időzítenek a szervezők.

Shiri Zsuzsa (Jeruzsálem)

Comments are closed.