Forrás: Magyar Rádió

Az animációs filmeké lesz a főszerep szombaton: a Manifeszt/ASIFA Hungary és a Mozinet Magazin szervezésében négy budapesti moziban délelőtt tíz órától éjjel egyig vetítenek animációs filmeket az Animáció Világnapján.

Patrovits Tamás, a Manifeszt/ASIFA Hungary elnöke elmondta: az Animáció Világnapjának megünneplését az ASIFA (International Animated Film Association) nemzetközi szervezete négy évvel ezelőtt kezdeményezte. Magyarországon második alkalommal rendezik meg az egy napos ünnepséget. Idén a közönség mintegy 100 filmet nézhet meg ingyen, vagy kedvezményesen négy budapesti moziban. A vetítéseken többi között angol, francia, magyar, japán, portugál animációs rövidfilmek kerülnek terítékre, valamint két magyarországi filmfesztivál az Anifest és a Mediawave legjobb alkotásai.

Az igazán sokszínű programból kiemelkedik a Magia Russica (Mágikus Oroszország) című orosz-izraeli dokumentumfilm, amely az orosz animáció mestereiről, többek között Fjodor Hitrjukról, Jurij Norstejnről, Garri Bargyinról készült, és a kommunista rezsim alatti animációs filmgyártást mutatja be. A 2004-ben készült alkotást, valamint a többi filmet a Jövő Házában a Toldi Art Moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Szimpla Kertben nézhetik meg az érdeklődők.

A Urániában a filmes programok mellett a képregény is helyet kap: lesz kiállítás, vásár, továbbá a Magyar Képregény Kiadók Szövetségének tagjai képregény iskolát és portrérajzolást tartanak. A Toldi Art Mozi nagytermében a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen 1985 és 2006 között készült legjobb diplomafilmeket mutatják be, valamint japán, portugál rövidfilmek, és az Anifest filmfesztivál filmjeinek válogatása látható.

Patrovits Tamás hozzátette: mintegy 30 országban ünneplik meg az Animáció Világnapját. Az ASIFA tagországai egymásnak is küldenek rövidfilmeket, így a magyar alkotásokat például az USA-ban, Portugáliában és Franciaországban is látni fogják.

MR

Comments are closed.