Forrás: Magyar Rádió

A Fatah és a Hamász erői csaptak össze a múlt héten a palesztin területeken, a helyzet azonban ennél sokkal bonyolultabb.

– Honnan lehet irányítani a ramallahi magyar külképviseletet, a kelet-jeruzsálemi rezidenciájából irányítja, vagy ki mer menni Ramallahba az adott viszonyok között?

– A helyzet az, hogy nemcsak Kelet-Jeruzsálemből, és nemcsak Ramallahból, hanem adott esetben Gázából is hozzá tudunk szólni a dolgokhoz, miután a munkánk természetéből fakad, hogy jelen kell lennünk a Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt álló összes területen. A Palesztin Hatósághoz akkreditált diplomáciai közösség rendszeresen eljár mindkét említett területi egységen. A helyzet egyébként valóban válságos, és bár diplomata ilyet nem mondhat, időnként, ha nem is kilátástalan, de a diplomáciai közösség alapvetően tanácstalan – mondta Dr. Jungbert Béla, a ramallahi magyar külképviselet vezetője.

– Ramallahban haltak meg emberek az összecsapásokban?

– Mind a napi élet szintjén, a napi túlélés szintjén, mind pedig a politikai rendezés szintjén válság van, valóban voltak konfrontációk. Ezek kívülről és a média szintjén úgy néznek ki, hogy a Hamász hívei összecsaptak a Fatah híveivel. A valóság ennél bonyolultabb, ha szóba állunk az utca emberével, és az én dolgom többek között ez is, akkor az emberek elmondják, hogy ők valójában távol állnak mind a Fatah, mind a Hamász, mind egyéb szervezetek propagandaanyagaitól és azoknak szellemiségétől, az utca embere alapvetően biztonságot, nyugalmat, jövedelmet, fizetést, kiszámítható holnapot szeretne. Az utca emberének többsége alapvetően távol maradt a randalírozásoktól, itt két militáns szervezet, a kormányzathoz tartozó mozgalom, és az elsődleges ellenzéki mozgalom militáns hívei csaptak össze.

– Tehát nem civil randalírozók?

– Civilek is voltak, a fő törekvés, amit megfogalmaznak követelésként, azok nem politikai természetűek, hanem arról szólnak, hogy milyen módon, ki tudná számukra a nyolc hónap óta elmaradt fizetéseiket, a biztonságos munkahelyet és a palesztin viszonyok közepette nem kis létszámú családjaik fenntartását biztosítani képes feltételeket garantálni.

– Mennyiben felülről irányítottak ezek az ügyek, és mennyire spontának?

– Sem a Hamász vezetőségének, sem a Fatah vezetőségének nem hoz politikai hasznot, hogy kivitték az utcára a politikát, ezeket a kérdéseket Palesztinában sem lehet eldönteni az utcán. Ez viszont ránk, mind magyarokra, mind az Európai Unió tagállamaira is némileg felelősséget ró, hogy az Európai Unió, mint a Kvartett része, az Egyesült Államok, Oroszország mellett kialakított egy feltételrendszert, amelynek a figyelembevétele mellett a palesztin felet partnernek fogadja el: a palesztin kormányzat, a palesztin elit el kell, hogy fogadja Izrael állam létét, az eddigi megállapodások érvényességét, és le kell mondani az erőszakról és a terrorizmusról. Ezt a Fatah már korábban is megtette, de a Fatah nincs kormányon. A Hamász, amelyik legitim, demokratikus módon került hatalomra, esélyt nem kapott, nemhogy a kormányzásra, még az együttműködés gyakorlására sem. A választási eredményeket követően ötödik napon Izrael deklarálta, hogy nem ismeri el, utána pedig a Kvartett olyan feltételeket szabott, amelyeket a Hamász racionális politikai alapon nem tud vállalni, mert saját választóival menne szembe.

– Úgy láttam a médiából, hogy most két alternatíva van, egyik az egységkormány, a másik pedig az, hogy föloszlatni a parlamentet, és új választásokat kiírni.

– Mind a kettő realitás. Egyforma eséllyel rendelkezik a Hamászt is magában foglaló, Ismail Hanije vezette egységkormánynak a megalakulása, ebben az esetben viszont az elnöki hivatal betette azt a féket, azt a garanciát, hogy a kormányüléseket az elnök vezeti, és vétójoggal rendelkezik. Ugyanakkor egy másik alternatíva lehet az, hogy a mostani Hamász-kabinetet az elnök feloszlatja, és technokrata kormányt nevez ki ideiglenes mandátummal, az előrehozott választások kiírása mellett. Ugyanakkor elképzelhető az is, hogy bizalmatlansági indítványt kezdeményez a törvényhozásban, a parlamentben a kormány ellen, kihasználva azt, hogy mintegy két tucat Hamász-képviselő, és amellett a parlament elnöke és nyolc miniszter börtönben van, izraeli börtönben van, és kinevezhető lenne egy Fatah vezetésű ideiglenes ügyvivő kormány előrehozott választások kiírása mellett. Ugyanakkor elképzelhető az is, bár ez nagyon kockázatos, hogy a palesztin nemzeti hatóság teljes intézményrendszerének a feloszlatására is sor kerül, az elnök ezt kimondhatja.

– Úgy tudom, hogy erre már bizottságokat alakítottak, melyek annak a lehetőségét vizsgálják, hogy hogyan lehetne föloszlatni, fölszámolni gyakorlatilag a kormányszerveket, és ki vehetné át a funkcióikat.

– Igen, na most ez nagy kérdés, a válasz formálisan egyszerű, tartalmában nyilván bonyolultabb. Megkockáztatom, hogyha a palesztin politikai eliten belüli harc oda fajul, hogy megbukik a kormány, hogy előrehozott választásokat írnak ki, korántsem biztos, hogy a következő választásokat a Hamász elveszítené, valójában érik az a helyzet, amikor a nemzetközi közösség, jelesül a Kvartett kénytelen lesz az eddiginél közvetlenebb, szorosabb szerepet vállalni a felek közötti közvetítésben, amikor nem állásfoglalásokat dolgoz ki, amikor nem ajánlásokat tesz, amikor nem átmeneti finanszírozási megoldásokkal segíti a palesztinokat, és nem az eddig visszatartott vám- és illetékpénzek átutalásának Izraelen való számonkérésével kívánja befolyásolni az eseményeket, hanem sokkal közvetlenebb módon megpróbálja a feleket rákényszeríteni mindkét irányban megfogalmazott elvárásokkal, hogy átfogó, kompromisszumos megoldást fognak találni. Gyakorlatilag ennek a kerete egy új nemzetközi békekonferencia lenne, ez egyelőre szakértői szinten kimunkálás alatt van.

– És ha sikerülnének – tegyük föl -, és aláírásra kerülne egy megállapodás, mi a garancia arra, hogy másnap bármelyik oldal szélsőségesei egy-egy robbantással, egy-egy terrorakcióval ne robbantsanak föl mindent, amit elértek?

– Garancia nincs, kérdés, hogyha ilyenre sor kerül, akkor hogyan reagál a másik fél.

Shiri Zsuzsa (Jeruzsálem)

Comments are closed.