Pár napja szívet melengető hír fodrozza a háborús beszámolók jeges tengerét: “Észak-Izraelből kibombázott gyerekeket lát vendégül augusztus nyolcadikától a MENSCH Alapítvány. Ezek a gyerekek a Hezbollah támadásai során veszítették el otthonukat, élnek óvóhelyeken. Pár napos budapesti tartózkodás után a szarvasi táborban tölthetik majd el idejüket.”

Tegnap azután vérfagyasztóan cinikus szövegű sajtóanyagot küldtek szerteszét a szervezők:

“A sajtó munkatársait szeretettel várjuk augusztus 8-án kedden […] a Ferihegy 2B terminál érkezési szintjére, ahol a menekült-csoportot David Admon Izrael Állam magyarországi nagykövete és számos zsidó szervezet vezetője fogadja, valamint a gyermekek röviden beszámolnak a háború borzalmairól.
Később, […] a Bálint Zsidó Közösségi Házban […] kerül sor a program nyitóeseményére. A meghívottak, Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter, David Admon izraeli nagykövet, Dr. Schiffer János főpolgármester-helyettes, Verók István a VI. kerület polgármestere, Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatója mellett megszólalnak a gyermekek is.
Mindkét eseményen biztosítunk interjúkészítési és forgatási lehetőséget, valamint tolmácsot. Igény esetén természetesen további találkozási lehetőségeket is biztosítunk a sajtó számára a gyermekcsoporttal.

Dermedt előérzetemen úrrálettem, és kimentem a reptérre. Mosolygós, öltönyös tótumfaktumok fürdőztek önelégülten a fotósok, kamerák tengerében. Elérkezett az ő napjuk.

Aztán megérkezett az inkább mosolygós turistacsoportnak látszó, egyenszochnutsapkás csapat is. Rutinos helyezkedést követően, az izraeli zászlót kifeszítő fiatalok vágóképe előtt izraeli nagykövet, Mazsihisz-, Joint-, Szochnut-igazgató, sosehallottdemajdmost Mensch alapító dícsérték versengve önmagukat és egymást a jupiterlámpák kereszttüzében.

Hiába, a gyerekek szenvedésénél nincs hálásabb sajtótéma. Nehéz ellenállni a kísértésnek…

Látszólag megtanultuk az arab propagandaleckét. De a lényeget nem tanultuk meg: hogy épp az ellenkező irányba sül el a gyerekszenvedésbizniszfegyver, ha kilóg a lóláb. Pláne, ha akkora, hogy eltakarja a hátteret…

Viszont a jó rabbi holtig tanul. Talán majd legközelebb…

Seres Sófárnyik Attila
JNA – Jewish News Agency

9 hozzászólás to “Pro Izrael – magyar módra”

  1. Charlie

    Kedves Laci,

    a cikked merő ellentmondás.

    Egyfelől kifogásolod, hogy a gyermekek szenvedésére adott, szándéka szerint karitatív választ a fennálló, olyan-amilyen zsidó hitközségi szövetség és más rokonállagú (kiállású, megállású) szervezetek propagandacélokra használták ki, médiacsuhajt csapván belőle. Másfelől zárlatod egyik mondata mégis így hangzik: “Látszólag megtanultuk az arab propagandaleckét. De a lényeget nem tanultuk meg: hogy épp az ellenkező irányba sül el a gyerekszenvedésbizniszfegyver [sic!], ha kilóg a lóláb. Pláne, ha akkora, hogy eltakarja a hátteret…” Vaskos képzavarod azt föltételezi, hogy végül mégsem a karitatív szándék propagandafogássá silányulásával van bajod, kifogásod csupán az ellen van, hogy az ügyeskedés ügyetlen. Az igazságkeresés igénye tehát írásod végén – logikai tótágast követően – az önjelölt propagandastratéga stratégiai fenekedésébe, vagyis az igazság keresése annak kreálásába csap át. Kioltódik. Megszűnik.

    Az igazságkeresés igénye amúgy nemes indulat, viszont itt az adott háborús körülmények között hiábavalóság is. Igaz, a Kohelet derűlátó pesszimizmusa szerint minden az, így a neked íródó válaszom is, ám ebben a háborúban az igazságkeresés mégis kiváltképpen is hiábavalóság, az igazságkereső, miképpen keresése és igazságai is: bráchá leváttálá. Amikor ugyanis az igazunkat bizonygatjuk, mindenki látja, hogy poszeszív igazságról van szó, a mi igazunkról, az övékkel szemben. Mert legalább két igazság van: egyfelől a visszavágás, az önvédelem kényszeréé, vagyis a kényszerű, célzott pusztítás hiábavalóságáé, igaztalanságáé; másfelől a céltalan pusztítás válaszcsapást és polgári szenvedést okozó fanatizmusáé. Mert azon az oldalon is van igazság. Cáfolhatatlan tény ugyanis, hogy az izraeli hadsereg támadásai nyomán több ártatlan civil hal meg, mint siíta aktivista, ne kerteljünk, iráni zsoldos, alattomos gyilkos bajkeverő. Épp annyira igaz ez, mint az, hogy Izrael nem tehet másként, mert hát az államot ért erőszak egyik dimenziója maga a kényszer, melyben cselekedni kényszerül: az izraeli állampolgárokat (arabokat, zsidókat, drúzokat, beduinokat) meg kell védenie. Libanon polgáraival szemben ilyen kötelezettsége nincs. Az igyekezetét pedig kétségbe vonják. Erre is megy ki a játék. Hiteltelenítés, elbizonytalanítás, megfélemlítés az igazi cél. Ne legyen megelégedésedre az igazad, te csak tudd, igazad csak valaki más éppoly fontos igazának rovására lehet, akinek a vére, hogy a Talmudot idézzük, semmivel sem kevésbé vörös, mint a tiéd. Két igazság van tehát, küzdenek egymással, s kölcsönösen ki is oltják egymást. A két igazság ugyanakkor önmagukban véve és egymásra vonatkoztatva is igazságok. Vagyis az általad írásod végén forszírozott propagandaháború épp annyira nyerhető meg, mint a fegyverrel vívott.

    Keresd hát Laci, mondhatná egy bölcs, ha volna manapság ilyen, a béke igazságait! Példának jó okáért a háborúból kimenekített gyerekekét. Az ő igazságukban ugyanis benne lesz a háború két egymást kölcsönösen kizáró igazsága is. Te azonban ilyet nem teszel, nem keresed a gyerekekkel a kapcsolatot, sem a gyerekek közt az egy-két beduint, drúzt vagy arabot, nem láttatod az izraeli kisebbségi szemén keresztül a konfliktust, nem mutatod, hogy ennek a konfliktusnak de facto nincsenek nemzetiségi dimenziói, értelmetlen, még a nacionalizmus racionalizmussal kevéssé átjárható berkeiből szemlélve is irracionális, célja maga a céltalanság, a céltalanná tevés, az igazságok, méghozzá a médiakompakt igazságok sorozatgyártása, majd egymásnak feszítése. Kereshetted volna tehát a rejtettebb igazságot. No, de Te inkább médiaháborús stratéga akartál lenni. Kezedben a képzavar, s az újságírói bölcsebbség marsallbotjával.

    Ebben a helyzetben cikked legnagyobb fikciója a fölény, mellyel minket, a sötétség elől a média reflektorainak zsurnalisztikai félhomályába menekülő többieket szemlélsz.

    Egy tanulsága viszont van a cikkednek: Lám, nem szabad tanulnunk semmit ellenségeink propagandaérzékéből! Bár vakon is értenek a tömegmédiák manipulatív eszközrendszeréhez, ez elvakultságukon nem változtat, sőt növeli azt. Vakságuk szüleménye, s vaksághoz vezet. Vaksi ember pedig nem olvas újságot, s írni sem tud. Valódi újságot legalábbis nem. Legföljebb ósdiságot.

    Szeretettel ölel:

    Charlie

  2. sofar

    Kedves Charlie,

    hozzászólásod merő ellentmondás:

    megtisztelsz, de ez itt nem a híres Laci, hanem az Attila. De abból sem ám a híres Novák, hanem csak a nagypofájú Sófárnyik. 🙂

    Amúgy meg egyáltalán nem keresem az igazságot. Egyszerűen csak forog a gyomrom, ha gyerekek szenvedésének ürügyén bárki a saját arcát tolja a kamera elé.

    Amhórec létemre csak remélni merem, hogy van a Talmudban valami olyasmi, hogy a micve csak szerénységgel érvényes. Itt azonban a gyerekeket intézményi pénzekkel jótékonykodó tótumfaktumok díszletévé, reklámfelületté degradálták. Ami aztán az esti “fogadáson” már szó szerint értendő:

  3. Charlie

    Kedves Attila,

    bocsáss meg a névcseréért. Igen röstellem.

    A névtévesztéstől azonban még nem lett ellentmondásos a hozzászólásom, nem lévén csöppet sem személyeskedő, amit írtam (a válaszod Novák Attila belekeverésével és a nevéhez ragasztott epitetonnal viszont már az). Tehát, ha valóban reagálni akarsz a fölvetéseimre, akkor kénytelen vagy ezt tartalmilag megtenni. (Nem kötelező persze.)

    Ad rem. Ha visszaolvasod soraim, látni fogod, nem abban volt vitám a cikkeddel, hogy kritizálandó-e a gyerekek (bárki) szenvedésének propagandisztikus manipulációja, hanem abban, hogy mindezt reggeli írásod végén (az addig leírtaknak, tán cikkírói szándékod egészének is ellentmondva) nem erkölcsi összefüggésből nyilvánítottad tarthatatlannak, hanem stratégiai, taktikai megfontolásból.

    Lájlá tov:

    Charlie

  4. sofar

    ja, és ráadásul a protokollon persze szó se esett semmiféle szociálisésmunkaügyi miniszterről, meg főpolgármesterhelyettesről. A “magyarok” 6kerpolgármester szinten képviseltették magukat 🙁

  5. sofar

    Kedves Charlie, szerintem semmiféle ellentmondás nincs a két szempont között, sőt összefüggnek egymással. Erkölcsileg aggályosnak tartom a szervezők tolakodó, önadminisztráló piárját, mely mögül RÁADÁSUL ügyetlenül kikandikál valamiféle “taktikai, stratégiai” megfontolás hátsó szándéka.

  6. Charlie

    Kedves Attila,

    nincs ellenemre, ha elmozdulsz a reggli álláspontodtól, sőt.

    Viszont az erkölcs kiállhatatlan egy nőszemély: féltékeny. Nem tűr meg maga mellett más szempontokat. Fölöttes szempontként semmiképpen. A stratégiai megközelítés pl. ez okból nem is lehet “ráadás”, legföljebb “mellékes”, mert hogy az etikához képest lényegtelen. Ezért azután a “jó rabbi” nem is tanul semmit az arab propagandából. Más leckéink vannak.

    Más: Jó, hogy idézel helyi blogokat.

    Szeretettel:

    Charlie

  7. sofar

    Kedves Charlie, ez nekem már magas. Én csak egy ilyen egyszerü, izgága alak vagyok, aki néha felbüfizem, ami eszembejut. Erről a napról pl. ez a képzavaros glossza jutott az eszembe. Hogy ne üzleteljünk gyerekek szenvedésével. Segítsünk szépen, csendben. És ha ehhez szükségünk van a médiára, használjuk okosan, szakszerűen, alázattal úgy, hogy közben nem alázzuk meg azokat, akiknek a segítségével másokon is segítení próbálunk.

  8. rebecca


    Huh, kicsit egyszerűbben is leírhatnátok, mert kínlódás volt megértenem, de szeretlek Benneteket.

    Ha egy gerilla hadsereg arra van traningolva, hogy támadását a civil lakosság közé bújva tegye, azok ellen nagyon nehéz úgy harcolni, hogy ne legyenek civil áldozatok. Márpedig a Hesbollah igy lett kioktatva a k.irániaknál. Mit tud csinálni a szegény zsidó? Mindent megtesz, hogy megvédje a hazáját. Láttátok a gyönyörű fiatal 18-20 éves zsidó fiúkat akik életüket áldoztak a zsidó hazáért? Na, nincs is mit tenni. mint imátkozni értük, de azt nagyon sokat.

    Szeretettel mindkettőtöknek

  9. jprincess

    kedves charlie, néha érdemes észrevenni az iróniát a hatalmasan kilógó lóláb mögött is 🙂