Forrás: Magyar Rádió

Libanonban az izraeli hadsereg foglyul ejtette a Hezbollah síita szervezet két tagját – jelentette az izraeli katonai rádió. Az izraeli légierő a Hezbollah állásain kívül támadást intézett egy palesztin menekülttábor ellen is, ahol hatan sérültek meg – köztük egy csecsemő.

Az izraeli hadsereg a libanoni hadműveletek kezdete óta először vett tűz alá palesztin menekülttábort. Az egyik lövedék eltalálta a Fatah palesztin mozgalom libanoni képviselőjének házát is. Libanonban 300 ezer palesztin menekültet tartanak nyilván.

A Hezbollah vezetője eközben egy interjúban kijelentette: az izraeli hadsereg szárazföldi hadműveletei sem akadályozhatják meg, hogy a Hezbollah rakétákat lőjön ki izraeli településekre. A síita szervezet fegyveresei vasárnap rakéták tucatjaival támadtak izraeli célpontokat.

A szaúdi külügyminiszter eközben George Bush amerikai elnök közbenjárását kérte annak érdekében, hogy Izrael állítsa le a Hezbollah ellen indított libanoni hadműveleteit. Szaúd el-Fejszál és Bandar bin Szultan herceg, a szaúdi nemzetbiztonsági tanács vezetője Washingtonban tárgyalt Bush-sal, illetve Condoleezza Rice külügyminiszterrel, és ismertette velük az azonnali tűzszünetet és fogolycserét előirányzó szaúdi béketervet. Szaúd el-Fejszál a több mint egyórás megbeszélés után tartott tájékoztatóján elmondta, hogy Bush változatlanul ellenáll az azonnali tűzszüneti felhívásnak, arra hivatkozva, hogy Izraelnek joga van az önvédelemhez, és hogy az ellenségeskedések beszüntetéséhez a konfliktus gyökereit kell kezelni, beleértve a Hezbollah Izrael elleni támadásait és izraeli katonák foglyul ejtését.

A sivatagi királyság külügyminisztere azt is elmondta, hogy levelet hozott Abdullah királytól, a szaúdi uralkodótól az amerikai elnöknek, s ez az a levél, amelyben az azonnali tűzszünetet és a fogolycserét javasolják. Rijád ugyanakkor nem ellenezné nemzetközi erők Dél-Libanonba telepítését. A szaúdi külügyminiszter szerint a tűzszünet alkalmat adna Libanonnak arra, hogy magához térjen, és egész területén helyreállítsa a szuverenitását.

A herceg úgy találta egyébként, hogy Bush elnök – hajthatatlansága ellenére is – tisztában van a libanoni pusztítások mértékével és a vérontás fájdalmaival is. „Egyetlen probléma van, és ez Libanon, illetve az, hogy a libanoni kormány képtelen a szuverenitását az egész ország területén érvényesíteni” – fogalmazott a külügyminiszter.

Az amerikai-szaúdi megbeszélések után a Fehér Ház egyik szóvivője úgy nyilatkozott, hogy Bushnak és a szaúdiaknak közös céljuk, hogy a libanoni kormány helyreállítsa szuverenitását, és létrehozzon egy erősebb hadsereget, amely aztán képes egész Libanont az ellenőrzése alatt tartani. A szóvivő szerint érvényt kell szerezni az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1559-es számú határozatának, és a taifi egyezménynek egyaránt. Az említett BT-határozat a Hezbollah leszerelését, lefegyverzését írja elő, a taifi egyezmény pedig a teljes szír csapatkivonásról rendelkezik.

Közben Washingtonból elindult a Közel-Keletre Condoleezza Rice, akit hétfőre Izraelbe várnak. Az amerikai külügyminiszter útban a zsidó állam felé már azt jelentette ki, sürgős, de megfelelő feltételekkel létrehozandó tűzszünetre van szükség az izraeli-libanoni konfliktusban. A repülőgépen újságíróknak nyilatkozó Rice elmondta, hogy közel-keleti útjának szintén fontos célja, hogy enyhítsenek a libanoni humanitárius válságon, amely az országot a síita Hezbollah és az izraeli hadsereg között két hete kitört fegyveres konfliktus óta sújtja.

A németek is közvetítő szerepet vállalnának a közel-keleti béke megteremtésének érdekében

Óvatos derűlátás hallható ki a német külügyminiszter legfrissebb nyilatkozatából, amelyet Kairóból adott a libanoni helyzetről. Frank-Walter Steinmeier szerint mára nagyjából elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amikor Libanon, Izrael, Szíria és a Hezbollah szervezet egyaránt belefáradt a konfliktusba és egymáshoz hasonló készséget mutat a tűzszünet elfogadására. Steinmeiert ráadásul közvetítésre kérték fel a szembenálló felek az új keletű háborút közvetlenül kiváltó túszügy megoldása érdekében.

A német külügyminiszter bizalomkeltőnek nevezte az izraeli és a libanoni kollégájával a hétvégén folytatott találkozóit, tudniillik mindketten azt mondták neki: elfogadnák nemzetközi haderő bevonulását Dél-Libanonba. Az izraeliek – korábbi negatív tapasztalatai alapján – külön is el akarják érni, hogy kapjon komoly mandátumot ez a nemzetközi haderő, ne csak saját maga védelmével törődjön, ahogy ez a múltban mindig megmutatkozott. Bele is avatkozhasson az esetleges konfliktusokba, és meg is büntethesse a provokátorokat.

Angela Merkel német kancellár nyugtázta külügyminisztere közel-keleti megbeszéléseinek eredményeit, de értésre adta, hogy a szóban forgó nemzetközi csapattestről az ENSZ-nek, nem pedig a NATO-nak kell gondoskodnia. Ami a német közvetítő tevékenységet illeti, tudnivaló, hogy két és fél évvel ezelőtt a németek intézték el, hogy a Hezbollah kiadjon egy fogságába került izraelit, csaknem ezer Hezbollah harcosért cserébe.

Járai Judit (Washington), Zentai Péter (Berlin), MR

Comments are closed.