Forrás: Magyar Rádió

Súlyos válság jelei mutatkoznak Izrael egyik meghatározó politikai ereje, a Likud párt berkeiben. Egyes szakértők szerit még a mozgalom szétesése is elképzelhető.

A Likud párt központjának háromezer szavazóján áll vagy bukik a párt, és közvetve Izrael sorsa, a békefolyamat jövője. A Likud jövő hétfőn szavaz abban a kérdésben, hogy előrehozzák-e november végére a párt előválasztásait, vagy csak a jövő tavasszal tartsák meg azokat.

A közeli időpont Benjamin Netanjahunak, Saron ellenlábasának kedvezne. Saron és hívei szerint a novemberi előválasztások Saron elutasítását, kirekesztését jelentenék saját pártjából. A Likud néhány politikusa felszólította a miniszterelnököt, hogy jelentse ki, hogy mindenképpen bent marad a pártban, akár ő lesz annak vezetője, akár nem. Saron erre nem hajlandó és pimasznak nevezte a követelést.

A közvélemény-kutatások szerint, ha Saron a Likudból kilépve új pártot alakítana, megnyerné a választásokat, és ismét ő lenne Izrael miniszterelnöke. Az ellene küzdő Netanjahu szerint azonban elárulta a jobboldali Likud pártot, és baloldali programmal cserélte fel eredeti ígéreteit.

A Likud központjának tagjai igencsak megosztottak a kérdésben. A szavazás előtt néhány nappal körülbelül fele-fele arányban támogatják a két rivális vezetőt.

Shiri Zsuzsa (Jeruzsálem)

Comments are closed.