Forrás: Demokrata

A Józsikázó balliberálisoknak

Meguntam vádjaikat, amelyeket legújabban Józsika ürügyén böfögtek a nemzet arcába.

Ezért segítek azokon, akik védelemre szorulnak.

Mégpedig a következő, kedves logikai bilinccsel, amelyet most örökre magukra kattintok azzal, hogy közkincsé teszem.

Ha ezentúl azt merészelik mondani, hogy a „magyarok rasszisták”, akkor ezzel – a formállogika szabályai szerint – önök vagy saját magukról is azt állítják, hogy rasszisták, hiszen önök is magyaroknak vallják magukat, vagy pedig önök nem tekintik magukat magyaroknak. Tertium non datur, vagyis harmadik lehetőség nincs.

Mahmud Abbasz

A Palesztin Hatóság Elnöke

Tisztelt Elnök Úr!

A világon meglehetős közmegegyezés van abban – beleértve a Bush elnök ellenségének igazán nem nevezhető Tony Blair brit miniszterelnököt is -, hogy az izraeli-palesztin konfliktus földünk legégetőbb és legveszélyesebb szembenállása, amely a terrorizmus legrémisztőbb tetteinek elkövetéséhez is vezethet, beleértve az úgynevezett „piszkos bombák” felrobbantását, amelynek legkevesebb tízezrek válnak áldozataivá. Ameddig ez a viszály nem oldódik meg, senki nem lehet biztos abban, hogy országában nem kerül sor terrortámadásra.

E konfliktus megoldásához arra van szükség, hogy megszülethessen a független palesztin állam, amelynek fővárosa Kelet-Jeruzsálem és hogy visszatérhessenek a földjükre az ott egykor többségben élő, évtizedek óta menekülttáborokban nyomorgó palesztinok.

Elődje, a néhai Jasszer Arafat elnök tisztánlátása után fájdalmas figyelni az ön megfelelni akarását. Nemcsak az ön, de mindannyiunk dolga, hogy ön a történelemkönyvekbe egy afgán Hamid Karzaiként szeretne-e bevonulni, vagy olyanként, aki meg tudja teremteni azt, ami e glóbusz minden lakójának joga, vagyis azt, hogy független, szuverén államban éljen.

Tudja ön, hogy ha az ön politikáján múlik, mikor lesz palesztin állam? Soha, elnök úr.

Önök a négypárti „útiterv” minden rendelkezését gyakorlatilag betartották. Az ön megválasztása óta Izrael ellen lényegében nem követtek el terrortámadást. Mit kaptak cserében? Mintegy 40 palesztint öltek meg. Izrael halogatja illegális telepeseinek kivonását a Gáza-övezetből, arról pedig hallani sem akar, hogy Ciszjordániát felszabadítsa és hogy kivonja csapatait a Golán-magaslatokról. Izrael úgy tesz, mintha „félne” rosszul felfegyverzett szomszédaitól, miközben 200-300 atomtöltetű fegyvere van és az Egyesült Államok évente milliárdokkal segíti nemcsak a gazdaságát, de fegyverzetének folyamatos modernizálását is. Az útiterv követelményeinek ellenére ma több palesztint tartanak izraeli börtönökben (nyolcezret) mint az ön hivatalba lépése előtt és a két országot faji alapon elválasztó fal befejezéséhez közeledik, nemcsak az útiterv rendelkezéseit megsértve, de a Hágai Nemzetközi Bíróságét is.

Most pedig igyekszem előre jelezni azt, ami történni fog, holott a jóslatok meglehetősen ingatag talajon állnak. Az ön és kormánya minden igyekezete ellenére a másik oldal folyamatosan talál majd ürügyet, hogy ne teljesítse az útiterv ráeső feladatát. Önre a másik oldalnak csak azért lesz szüksége, hogy a 48 éves megszállás ellen fellépőket ártalmatlanná tegye. Ennek ellenére sem földjüket, sem vizüket nem kapják vissza, területeik megszállása folyatódni fog, mert ürügy mindig lesz arra, hogy ön „nem tett eleget” az önre háruló kötelességeknek.

Tiszta szívemből remélem, hogy nem nekem lesz igazam és hamarosan egy életképes palesztin államot tud megalakítani.

Aczél Endre

a kormány által kitüntetett újságíró

VI. rész

Rögtön egy elírás helyesbítésével kezdtem. Az önnek írt levelem múlt heti részében feltüntetett Matula Magazint a szerkesztő urak egyike, Tamás Bence Gáspár „székhelye”, nem – mint figyelmetlenül írtam önnek – a XI. kerület, hanem a XV. kerületi Bartók Béla u 9. szám alatt található. És mivel a matulás urak olyannyira a faji alapú osztályozás hívei, a kedvükért jelzem, hogy Tamás úr anyja neve Regenhart Veronika. A Mazsihisz által a „társadalmi problémákra érzékenyként” megdicsért csapat tagja, Tamás úr egyébként pár évvel ezelőtt György Péter úr kommunikációs szakára járt, ami még inkább megerősíti sokunkban a Szabó Albert-fajta internetes műnáci, és nagyon is tudatos, a magyar társadalomban a békétlenség fenntartása érdekében folyamatosan elkövetett provokáció savanyú szagát.

Egyébként a bevezetőben hadd mondjam el önnek, hogy én az egész antiszemitizmus kérdést éppen olyan elképesztően unom, mint az emberek óriási többsége. Talán észre vette: mivel az önök oldaláé a hangadó sajtó, ebben is önöké a kezdeményezés, és ha nem lett volna a rendszerváltás óta folyamatos provokációsorozat (a hordóügytől a Hanákné ügyön át a legfrissebbekig), nem lenne reagálás sem.

Erről persze felmérés nem készült és nem is fog készülni. Hiszen nem kell hozzá Norman Finkelstein, hogy tudjuk, mekkora biznisz rejtőzködik az egész antiszemitaiparban. Az önök tábora folyamatosan álvitákat kelt és álproblémákat rágcsál csak azért, hogy a jól fizető és önöket valóban egyetlenként igazán érdeklő témát életben tartsa, mert enélkül egyrészt megszűnne az ipar, másrészt pedig legmélyebb lelki szükségletüket nem tudnák kielégíteni.

Amit önnek most magyarázaként írtam, az hebehurgya, „tudománytalan” változat, amely ugyanakkor azonban talán nincs is túl messze az igazságtól. De van egy tudományos változat is, amelyet én most önnek és az önt oly féltő gonddal körbevevő oldalnak egyfajta „ajándékként” (timeo Danaos, mondhatná joggal), átnyújtok. Ugyanis egy olyan kutatóról és egy olyan trilógiáról van szó, akit és amelyet Magyarországon – és ebben talán még fogadnunk sem érdemes – a leginkább féltve őrzött titokként kezelnek azon nagyon kevesek, akik hallottak róla. Ők ezt – ők tudják, miért – a világ három legveszélyesebb kötetének tartják. Szerzőjük Kevin MacDonald, aki a kaliforniai egyetemrendszerben a Long Beachen lévő campuson tanít, az ottani pszichológiai tanszéken. Honlapja www.csulb.edu/~kmacd.

MacDonald professzor a judaizmusról megjelentetett trilógiája az Amazon internetes könyvesbolt hálózatán keresztül minden további nélkül megrendelhető. A trilógia első része A kritika kultúrája címet kapta, amely a zsidók szerepét taglalja a különféle XX. századi intellektuális és politikai mozgalmakban. A második, szintén igen nagy tudományos apparátussal megírt tanulmánykötet címe Elkülönülés és ellenfelei: az antiszemitizmus fejlődéstani elmélete felé. A trilógia befejező kötete A nép, amely egyedül lakik: a judaizmus mint csoportfejlődési stratégia, a diaszpóra népeivel.

Én azt hiszem, hogy aki ezt a három kötetet elolvassa, nagyon sokat tud. Szinte kísértést érzek, hogy azt írjam, „mindent”, de hát ez túlzottan sommás és tudománytalan lenne.

Csak azért, hogy ha valamelyik magyarországi kiadónak netán kedve lenne kiadni a könyvet, forduljon a szerzői jogért a professzor úrhoz a következő címen:

Department of Psychology

CSU-Long Beach

Long Beach, CA 90840-0901

De a kapcsolat felvehető faxon is a 00-1-562-985-8004-es számon vagy pedig e-mailen keresztül a [email protected] címen.

Ha ezt a könyvet elolvassák, akkor nem lesz szükségük olyan álvitákra a témában, mint amelyet folytattak online kiadásukban a múlt hónap elején („NOL-vita a zsidóságról, antiszemitizmusról), amelyet Szántó T. Gábor, az adófizetők pénzéből agyontámogatott Szombat című lap főszerkesztője egyik előadására alapoztak. Ebben például – és mivel ez magánlevél, nyilván megérti, hogy megemlítem – Szántó úrnak erre is volt képe (hücpéje, ha jobban tetszik) ezt kanyarintani: „Az antiszemita gyűlöletkeltőknek is ez lenne a dolga Csurkától, Bencsiken át Lovasig: bocsánatot kérni a magyar zsidóságtól, és többé soha nem tenni antiszemita kijelentéseket”. Erre a kijelentésre nyilván visszatérek majd.

E vitában természetesen szó volt az antiszemitizmus mellett az Izrael-ellenességről és arról is, hogy az izraeli kormány bírálata mennyiben antiszemitizmus és mennyiben nem az, amely vita hasznossága nagyjából azonos annak a középkori teológiai disputának a termékenységével, amely azt volt hivatott eldönteni, hány angyal tud táncra perdülni a tű fokán.

Ugyanakkor általában ezen álvitáról azt feltétlenül érdemes elmondani, hogy a földkerekség polgárai többségének a véleménye éppen olyan mértékben tér el az antiszemitizmus és Izrael-elleneség okairól, mint Szántó úrék véleménye az Európai Unió polgárainak véleményétől abban, hogy mely országok fenyegetik elsősorban a világbékét. Meredeken.

Ugyanis az unióban a megkérdezettek 59 százaléka válaszolta azt, hogy e két ország ma elsősorban Izrael és az Egyesült Államok. Vagyis, más szavakkal, az önök által olyannyira előszeretettel használt „európai” és „fősodrat” szavakat felhasználva, kijelenthetjük azt, hogy ma az európai főáramlatban lenni egyet jelent ezzel a véleménnyel azonosulni. És minél inkább eltér ettől valakinek a véleménye, annál kevésbé tartozik az európai főáramlatba, és annál inkább érezheti magát marginalizálva.

De ha már tudománytalan bevezetőt írtam e levélhez, hadd kíséreljem meg meglehetősen szerénytelenül annak a megoldását felkínálni, hogy miként lehet megszüntetni mind az antiszemitizmust, mind pedig az Izrael-ellenességet, ha már ezt ön, az ön tábora és Szántó úrék is oly intenzítással akarják kiverni mindenből és mindenkiből, valamint támadnak meg eközben napi rendszerességgel fantomokat.

Az elsőt – az antiszemitizmust – (és most tegyük zárójelbe MacDonald briliáns okfejtését) lépcsőzetesen lehetne megszüntetni. Ennek a lépcsőzetnek az első foka az lenne – persze, ha akarat lenne arra rálépni -, hogy nem beszélnének arról, ami a leggyakrabban csak a legnyakatekertebb szofizmussal állítható. Nem gondolja ugyanis, hogy ha a nálunk lakó horvát, sváb vagy akár a szerb és a román kisebbség naponta vádolná antisvábsággal vagy antihorvátsággal a többségi nemzetet, a leglégbőlkapottabb és legalantasabb vádtól sem viszszariadva – például azt állítva, hogy nálunk az utcán verik a szerbeket szerbségük miatt -, egy idő után elkezdene nálunk bimbózni majd virágba szökni a szerbellenesség?

Ráadásul ha e kisebbség arányaiban „igen jól lenne képviselve a sajtóban” (hogy az amerikai külügyminisztérium egyik hazánkat illető, de egy másik kisebbségre vonatkozó megjegyzését idézzem) és folyamatosan azt hangoztatná belföldön és külföldön egyaránt, hogy őket lépten-nyomon negatív megkülönböztetés éri, akkor egy idő után a valóság utánozná, sőt megteremtené a fikciót, és Magyarországon valóban felerősödne a vádló kisebbségekkel korábban meg nem lévő vagy csak nyomaiban létező negatív érzés.

De nem folytatom, mert minderre nincs hely és idő. Inkább egész röviden áttérek arra az „antiszemitizmusra”, amelyet oly sokan az izraeli politika bírálatával azonosítanak. Majd pedig visszatérek lapja arcátlan, személyes vádjára.