Forrás: Híradó

Magyarország elkötelezett az Izraelhez fűződő kapcsolatok elmélyítésében

Mádl Ferenc köztársasági elnök pénteken hivatalában fogadta Reuven Rivlint, az izraeli parlament (Knesszet) elnökét. Az államfő és vendége egyetértett abban, hogy Magyarország és a közép-európai térség az utóbbi években politikailag és gazdaságilag is felértékelődött Izrael számára.

Mádl Ferenc a megbeszélésen kifejtette: Magyarország a történelmi szálak és az emberi kapcsolatok – a magyarországi százezres zsidó, illetve az izraeli kétszázezernyi magyar ajkú közösség – révén, továbbá a kölcsönös érdekek, közös értékek széles köre alapján elkötelezett az Izraelhez fűződő kapcsolatok elmélyítésében.

A köztársasági elnök kiemelte: fontosnak tartja, hogy Móse Kacav izraeli elnök jelenlétében április 14-én felavatták a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontot, és egyidejűleg felújították az auschwitzi magyar kiállítást.

A közel-keleti békefolyamatról szólva a magyar államfő kifejtette: Magyarország elkötelezett Izrael biztonsága mellett. Azt mondta, az izraeli-palesztin kapcsolatok szempontjából nagy jelentőségű az egyoldalú gázai kivonulás, amelynek végrehajtása alapjaiban változtathatja meg a két nép viszonyát.

Mádl Ferenc és Reuven Rivlin egyaránt sajnálatosnak ítélte, hogy az EU-tagállamokban is előfordulnak antiszemita és rasszista megnyilvánulások.

A magyar államfő azt mondta, Magyarországon elszigetelt vagy „egyéni” antiszemita jelenségekkel lehet találkozni. Kifejtette továbbá, hogy a magyar politikai élet napirenden tartja az antiszemita megnyilvánulások büntetésének kérdését, „keresi azt a megoldást, amely a szabad véleménynyilvánítás magyar és európai törvényeivel összeegyeztethető”.

A kétoldalú kapcsolatokat illetően Mádl Ferenc kijelentette: fontosnak tartja, hogy Ariel Saron miniszterelnök még ebben az évben hivatalos látogatást tegyen Magyarországon, és ezzel az izraeli fél 14 év után viszonozza a magyar miniszterelnöki látogatást.

A Knesszet elnöke csütörtökön a Fidesz, az MSZP, az SZDSZ és az MDF elnökével folytatott megbeszélést, pénteken magyar partnerével, Szili Katalinnal találkozott. Utóbbival folytatott eszmecséréjén azt mondta, a vezető magyarországi politikai erők egyre kedvezőbben állnak Izraelhez, „megértik problémáinkat, még ha egyes kérdésekben, az eszközök használatában nem is mindenben támogatnak minket”.

Az Egyesült Államokon kívül Izrael a legfontosabb nem európai befektető Magyarországon: a magyarországi izraeli befektetések összege meghaladja a kétmilliárd dollárt, a kereskedelmi forgalom tavaly mintegy 200 millió dollár volt. Évente 120 ezer izraeli látogat el turistaként Magyarországra, s mintegy ezer izraeli diák tanul magyar egyetemeken.

MTI/hirado.hu

Comments are closed.