Forrás: UNO

2005. június 16. – július 18. között kerül megrendezésre az idei Ferencvárosi Ünnepi Játékok. A helyszín ezúttal is a IX. kerületi Bakáts tér.

A részletes program: Johann Sebastian BACH: H-MOLL MISE Helyszín: Assisi Szent Ferenc templom Időpont: június 17. péntek 19 óra június 19. vasárnap 19 óra Szólót énekel: KERTESI INGRID – szoprán MÉSZÖLY KATALIN – alt GÉMES KATALIN – mezzoszoprán GURBÁN JÁNOS – bassz-bariton MUKK JÓZSEF – tenor Közreműködik: Erkel Ferenc Kamarazenekar Hangversenymester: Lesták Bedő Eszter Művészeti vezető: Áldor Lili Debreceni Kodály Kórus Karigazgató: Erdei Péter Vezényel: KAPOSI GERGELY Johann Sebastian Bach (1685-175O) Eisenachban zenészcsaládban született. Zenére édesapja tanította. Lüneburgi tanulmányai során került kapcsolatba a francia udvar zenéjével. Hamburgi utazásai során ismerkedett meg az orgonaművészettel és a hangszer építésének mesterségével. 23 évesen Weimarban, mint udvari zenész vállalt munkát. Orgonaművei és kantátái nagyrészt itt születtek. Köthenben, udvari karmester és zeneszerzőként eltöltött 6 év alatt írt leismertebb művei kamarazeneművek, zenekari szvitek és a Brandenburgi versenyek. 1723-ban kapta meg Lipcsében a Tamás- templom és iskola karnagyi állást. A barokk kor egyik legkiemelkedőbb zenésze és zeneszerzője. Életműve a barokk zene csúcsát jelentette. A német stílust mesterien ötvözte a francia és az olasz zene elemivel. Művészi fejlődése a német lutheránus kántorvilágból indult ki. A híres Magnificaton kívül írt négy Passiót, egy Karácsonyi oratóriumot és 1733-174O között született meg a H-moll mise. Az egyházzene legjelentősebb öttételes műfaja a mise, amelyben az állandó részek imaszövegeit zenésítették meg. A tételek elnevezésüket kezdő soraikról kapták: Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus a szorosan hozzátartozó Benedictusszal, és az utolsó az Agnus Dei “A HETEDIK TE MAGAD LÉGY!” József Attila emlékezete Helyszín: Szabadtéri Színpad Időpont: 2005. június 16. csütörtök 20:30 (esőnap: június 18.) Zenés játék egy részben – ősbemutató Szereplők: Détár Enikő, Forgács Péter, Götz Anna, Kalapács József, Koncz Gábor, Kubik Anna, Rékasi Károly, Ruttkay Laura, Sebő Ferenc, Selmeczi Roland, Sipos Imre, Varga Klári, Varga Miklós Közreműködik: Váci Fónai Márta Színtársulat, Komáromi Dalszínház tagjai Eredeti dokumentumok, versek felhasználásával Szerkesztette, írta és rendezte: KOLTAY GÁBOR A XX. Század magyar költészetében József Attila kiemelkedő helyet foglal el, hiszen nemcsak verseivel, hanem költői magatartásával is jellemezi, kifejezi saját korát, a pusztulásba, az önfelszámolásba rohanó világot. Költői és személyes életútja, teljes testi és lelki önfeláldozása jellemző példája a közép-kelet-európai költői értelmiségi sorsnak. A XX. század költőzsenije, ez az ízig-vérig budapesti-ferencvárosi fiatalember az egész magyar nemzet fájdalmát megfogalmazta költeményeiben. A költő születésének 100. évfordulója alkalmából bemutatásra kerülő produkció a költő személyét, életét és munkásságát, következésképp a magyar történelem két világháború közötti időszakát látványos módon idézi elénk. David Rogers – Várady Szabolcs – Darvas Ferenc: TOM JONES vidám zenés játék, két részben Helyszín: Szabadtéri Színpad Időpont: 2005. június 21. kedd 20:30 (esőnap: június 22.) Henry Fielding regénye alapján fordította: Révész Mária a Nagyváradi Színház Szigligeti Társulatának vendégjátéka A főbb szerepekben: Tom Jones Kiss Csaba Partridge, iskolamester Medgyesfalvy Sándor Allworthy uraság Ács Tibor Bridget Allworthy F. Márton Erzsébet Sophie Gajai Ágnes Mr. Western Dobos Imre Blifil kapitány ifj. Kovács Levente Fitzpatrick Szőke Kavinszky András m. v. Jenny Jones/ Mrs.Waters Fábián Enikő Zenés színpadra alkalmazta: Pinczés István Díszlettervező: Bölöni Vilmos Jelmeztervező: Kelemen Kata Koreográfus: Nagy György és Dimény Levente Rendező: PINCZÉS ISTVÁN A rövid történet: Allworthy, a jólelkű földesúr egy csecsemőt talál, akiről Jenny Jones, a szobalány azt vallja, hogy az ő gyermeke. Allworthy magánál tartja és sajátjaként felneveli Blifillel együtt, aki húgának, Bridgetnek a fia. Tom élethabzsoló, léha magatartásával és Blifil rágalmainak köszönhetően eljátsza nevelő apja bizalmát, aki elküldi a háztól. Tom katonának áll és viszontagságok, balszerencsék sora éri. Szerelmét, Sophiát, akitől szintén Blifil választotta el, nem láthatja, kétségbeesésében kétes kalandokba bocsátkozik. Az egykori szolgáló tisztázó vallomása azonban mindenre fényt derít. Tom Jones tulajdonképpen Bridget törvénytelen gyermeke, így Allworthy boldogan fogadja vissza unokaöccsét, akit Blifil rágalmai alól is tisztáznak. Tom és Sophia egymásra találnak. ROMANTIKUS MESTERMŰVEK Klasszikus zenei koncert Helyszín: Szabadtéri Színpad Időpont: Június 24. péntek 20:30 (esőnap: június 25.) Műsor: Glinka, Mihail Ivanovics: Ruszlán és Ludmilla – nyitány Grieg, Edvard Hagerup: Peer Gynt szvit Csajkovszkij, Pjotr Iljics: V. szimfónia Közreműködik: Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar Vezényel: LIGETI ANDRÁS Mihail Ivanovics Glinka (18O4-1857) orosz zeneszerző, Olaszországban, Bécsben és Berlinben folytatott tanulmányai után 1834-ben visszatér hazájába. Dalai, kamarazenekari művei, s főként operái – Ivan Szuszanyin, Ruszlán és Ludmilla – nemzeti hagyományt teremtettek. Edvard Hagerup Grieg (1843-19O7) norvég zeneszerző. A norvég népzene hatotta át dallam és harmóniavilágát. Legismertebb művei között található Peer Gynt szvit és a norvég néptánc átiratai közül az A-moll koncert. Pjotr Iljics Csajkovszkij (184O-1893) orosz zeneszerző, műveiben a nyugati romantika, az európai klasszikus hagyományok és az orosz nemzeti jelleg tökéletesen ötvöződött. Lírikus operái, kamara és versenyművei, szimfonikus balettjei mellett hat szenvedélyes erejű szimfóniája közül az egyik leggyakrabban játszott az V. szimfónia. A BUDAPEST KLEZMER BAND ÉS A BENKÓ DIXIELAND BAND Koncert két részben Helyszín: Szabadtéri Színpad Időpont: Június 26. vasárnap 20:30 (esőnap: június 27.) Le Chajem Rebbe! – Éljen a Rebbe! Válogatás a cross over világszerte is elismert interpretálója, a Budapest Klezmer Band legújabb lemezéről. A most 15 éves együttes előadásai rendkívüli élménnyé varázsolják a tradicionális zsidó zenét. A sokoldalúságukról bizonyságot tett együttest Európában és Amerikában egyaránt ismerik és egyedi előadásmódjukat kedvelik. Az együttes vezetője: JÁVORI FERENC – zeneszerző, hangszerelő – zongora, ének Együttes tagjai: Gazda Bence – hegedű, ének Kohán István – klarinét Tamás Gábor – harsona, ének Nagy Anna – harmonika Kiss Gábor – nagybőgő Végh Balázs – dob, ütőhangszerek Bíró Eszter – ének Summer Times – Nyáridők A tradicionális jazz hagyományainak ápolásával, a dixieland, a swing és a bebop világába repíti a nézőket a műfaj kiváló hazai képviselője az idén 48 éves Benkó Dixieland Band. Az együttes vezetője: BENKÓ SÁNDOR – klarinét Együttes tagjai: Kovacsevics Gábor – dob Halmos Vilmos – zongora, ének Kelemen Zsolt – bőgő Nagy Iván – pozan, ének Nagy Jenő – bendzsó Zoltán Béla – trombita PURIM, AVAGY A SORSVETÉS A Győri Balett vendégjátéka Helyszín: Szabadtéri Színpad Időpont: Július 1. péntek 20:30 (esőnap: július 2.) Szövegkönyv: Ben Turán Zene: Jávori Ferenc Díszlet: Menczel Róbert Jelmez: Ingrid Göttlicher Közreműködik a Budapest Klezmer Band Győri Balett művészeti vezetője: Kiss János Koreográfia: WILLIAM FOMIN és JUHOS ISTVÁN “Puttó” A Magyar Állami Balettintézet végzős növendékei által alapított együttes 1979-ben kezdte meg pályafutását, Markó Iván vezetésével. A Győri Balett a városban és a régióban hamar népszerűvé vált a hazai közönség meghódítása után rövid idő alatt nemzetközi sikereket ért el. 1991-től az együttes vezetőjévé Kiss Jánost, a társulat alapító tagját választották. Irányításával új korszak kezdődött az együttes életében. Az előadás története a bibliai Eszter könyvének sajátosan modern változata, amely bemutatja hogyan ad Eszter reményt a városka kétségbeesett lakóinak. A kibontakozó történet extatikus táncdrámává válik, amikor egy őrületes helyzetben Eszter a király felesége lesz csak azért, hogy népét megmenthesse. Giacomo Puccini: TOSCA operaelőadás olasz nyelven két részben Giuseppe Giacosa és Luigi Illica szövegkönyve alapján Helyszín: Szabadtéri Színpad Időpont: július 15. péntek 20:30 július 17. vasárnap 20:30 (esőnap: július 18.) A Ferencvárosi Ünnepi Játékok bemutató előadása Szereplők: Tosca Floria énekesnő Sümegi Eszter Mario Cavaradossi festő Kiss B. Atilla Báró Scarpia rendőrfőnök Fokanov Anatolij Cesare Angelotti konzul Gurbán János Sekrestyés Kincses Károly Spoletta rendőrségi ügynök Pataki Antal Sciarrone csendőr Hábetler András Börtönőr Rubind Péter Pásztor Lukácsi Enikő Közreműködik: Liszt-Wagner Szimfonikus Zenekar – zenekarvezető: Farkas István Pécsi Nemzeti Színház kórusa – karigazgató: Witterle Gábor Díszlettervező: Koltay Gábor Jelmeztervező: Kemenes Fanni Vezényel: Kaposi Gergely Rendező: KOLTAY GÁBOR A Tosca operai bemutatója 1900-ban volt Rómában, pontosan száz évvel az opera cselekményének időpontja után és történetének helyszínén. A cselekmény: A könyörtelen Scarpia egy szökött rab után nyomoz a közeli templomban, akinek sikerül eltűnnie Cavaradossi segítségével. Tosca jelenlétében a rendőrfőnök vallatja a festőt, aki hallgat. Tosca, hogy szerelmét megmentse, elárulja az üldözöttet. Tosca a kivégzést úgy tudja megakadályozni, ha Scarpia szeretője lesz. Az énekesnő végül is leszúrja a rendőrfőnököt. A színleltnek hitt kivégzés valódi, és Cavaradossi halála után Tosca a vár tetejéről a mélybe veti magát. Jegyek válthatók a Piccolo Színház jegypénztárában Budapest IX. Török Pál u. 3. Nyitva munkanapokon 14-19 óráig Telefon: 06-1-218-0116, Fax: 06-1-218-0193, Bakáts téren naponta 13-20 óráig, nyitás június 13-án. e-mail: [email protected] www.fenyar.hu

Comments are closed.