Forrás: Hírtv

Csintalan Sándor: Jó estét kívánok, kezüket csókolom. Remélem, szép nyári vasárnap van Önök mögött. Na, beszéljünk egy kicsit a politikáról, készüljünk a jövő hétre és a választásokra. A szokásos kérdéseinket az elmúlt másfél napban láthatták, van közötte egy eléggé drámai, ez a beteg lelkű köztársaság című Gyurcsány-zsenialitás.

Letölthető videó:

Kérdések órája Csintalan Sándorral (1.rész)

Kérdések órája Csintalan Sándorral (2.rész)

Mellékesen a stop.hu internetes portál meg is szavaztatta ezt a kérdést, mert úgy látszik, nézik a Hírtévét, és föltették a közönség számára azt a kérdést, hogy lehet-e lelke a köztársaságnak? Mit gondolnak erről az emberek? És azt is megkérdezték, hogy vajon ez a fogalom egyáltalán értelmes fogalom-e? Elgurult-e az agya annak, aki ezt a kérdést vagy problémát fölvetette. Nagyon érdekesek a válaszok. A megkérdezettek vagy a válaszolók 9,6 százaléka azt mondta, hogy van lelke a köztársaságnak, 14,9 százaléka azt mondta, hogy nincs lelke a köztársaságnak, 9,2 százalék azt mondta, hogy hát ez egy képtelen kérdés és fogalom, tehát 66,4 százaléka, majdnem 1500 ember azt mondta, hogy elgurult az, aki ezt a kérdést föltette. Énnekem az a meglepő ellentmondás, ami fölhívta a figyelmet erre a kérdésre, az az, hogy először is egy államformának nem lehet lelke. És azon gondolkodtam, hogy vajon miért nem meri kiejteni azt a szót Gyurcsány, hogy nemzet. És akkor rá kellett jönnöm, hogy végül is mentálisan és politikailag folyamatosan ezt a furcsa, diffúz játékot űzi, és valójában úgy tűnik, hogy az agyában egészen furcsa képtelenségek vannak a nemzetről, a hazáról, a köztársaságról. Volna őneki mit végiggondolnia még, annak ellenére, hogy most már egy éve miniszterelnöke ennek az országnak, és úgy látszik, hogy úgy került ebbe a helyzetbe, hogy ezekkel az alapfogalmakkal nem volt tisztában. Mert mondjuk hogy egy nemzetnek van lelke, azt mondjuk nem képtelenség, és ezt tudjuk is, hogy van. Én egyébként szubjektíve a betelefonálók és e-mailezők és sok mindenki máshoz képest úgy gondolom, hogy itt ennek a nemzetnek a lelkével jellemzően sosincs baj, mindig a politikai osztályával vagy a vezetőivel van baj, most különös tekintettel erre az oligarchiára, amely tébolyba kergeti időnként a magánszemélyeket és az embereket is. Na mindegy, hát erről is szót tudnánk ejteni. Beszéljünk, várom az Önök hívását. Szót kell ejtenünk, azt hiszem, három-négy mondat erejéig újból a Moszkva téri eseményekről, mert úgy látom, hogy az urak és a hölgyek nem értik – már azok, akik az elmúlt egy hétben folyamatosan magyarázkodnak azok után az állítások után, amelyekben ők rasszista támadásként minősítették a Moszkva téri történéseket -, szeretném még egyszer aláhúzni, hogy a rasszizmust is egy picikét talán félretéve, én ebben a históriában a legmegdöbbentőbbnek azt tartom, hogy vannak emberek ebben az országban, akik úgy gondolják, hogy egy ügyet ránézésre meg tudnak ítélni. Embereket ránézésre el tudnak ítélni, és arra a gondolatra még nem kaptam semmiféle választ, erre a kérdésre még nem kaptam semmiféle választ, nem kaptunk semmiféle választ, egy bocsánatkérő szóval Tamás Gáspár Miklóson kívül senkinek nem hagyta el a száját, hogy Hölgyeim és Uraim, az a helyzet, hogy nem vagyok én sem rendőrség, sem bíróság, nem értek én ehhez, végezze a rendőrség tisztességesen a munkáját, és aztán mikor már alapos gyanú van, akkor minősítgetünk. Ezt azért tartom fontosnak, mert ez nemcsak ilyen brutális támadások alkalmával, hanem más esetekben, a hétköznapunk egyszerű eseteiben, a politika egyszerű eseményeiben is jellemző bizonyos körökre, bizonyos személyekre, hogy ők magukat valami mindenek felett lévő ítéletalkotó embernek gondolják. Egyszerű lenne a demokrácia, ha három-négy ember ítéletére lenne bízva, ezt hívnák akkor szocialista demokráciának a szovjet alkotmány alapján. És a héten kibújt a szög a zsákból, a Gyurcsány-féle négyszázalékos történettel kapcsolatban, ezzel az egészségügyi hozzájárulással, és azon merengtem el, hogy milyen furcsa ez a szemlélet, ez a gondolkodás. Azt mondják, hogy ingatlan, ingó vagyon eladása után négyszázalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetni, maximum 400.000 forintig. Énnekem mondjuk a mentalitás, a megközelítés jobban tetszett volna, hogyha mondjuk egy százmilliós éves osztalékvagyonnal bíró ember – mondjuk például Gyurcsány Ferenc – ne 400.000 forintot fizessen, hanem fizessen négymilliót! Miért csak a kisemberek zsebében kotorászik a száz lépés programját vezénylő Gyurcsány Ferenc? Teszem én föl ezt az egyszerű, álnaiv kérdést. Azt hiszem, hogy mindannyian tudjuk a választ, vélhetőleg politikai gyávaságból, vélhetőleg számításból, és vélhetőleg azért, mert – ezt be is vallotta – a magyar középosztály őt zavarja, mert úgy gondolja, hogy politikailag, távlatosan ez a bázis ennek az oligarchiának az uralmát veszélyeztetni fogja. Na hát ezen néhány bevezető gondolat után várom szeretettel a telefonjaikat, és akkor köszöntöm az első telefonálót. Üdvözlöm, jó estét kívánok! Halló! Jó estét, benn van a vonalban…

Jó estét kívánok. Kérdezném Csintalan úr, evvel a gyűlöletbeszéddel szeretnék hozzászólni. Ez már engem bosszant évek óta, hogy mindig az van, hogy gyűlöletbeszéd, meg rasszista, meg satöbbi. De soha nem beszélnek, hogy mi váltotta ki eztet az emberekből. Igen, én nem tudok megbocsátani. Az én zárkámból a bajtársaimat vitték bitófára. Én hallottam a búcsúkiáltásukat, együtt tettük az esküt, hogy soha, soha a gyilkosainknak nem fogunk megbocsátani. Nem fogunk egy tányérból cseresznyézni vagy nem tudom elképzelni, hogy én egy baloldalival egy asztalnál ennék, ezért vendéglőbe vagy valami hasonló helyekre nem tudok elmenni Magyarországon, mert sose tudom, hogy melyik gyilkos vagy melyik rablóbanda evett abból a tányérból vagy kanálból. Kifordulna a számból az étel. És sajnos máma az Orbán miniszterelnök úrnak a szavából is azt vettem ki, hogy megbocsátás, meg intelligencia kell ahhoz, ha nem értjük meg egymást. De ezek gyilkosok, Uram! Ezek gyilkosok, lenyúlták az állam pénzét, azt a pénzt, amit a rendes polgároktól mint államosítás címen elvettek, most pedig a Gyurcsányéknak, a Medgyessyéknek a bankszámláján van.

Igen, értem, értem, világos. Köszönöm szépen. Megértem én az Ön indulatait, sőt, sokkal jobban is, mint talán gondolná. Az az igazság, hogy a mi bűnünk – mindenekelőtt azoké a baloldaliaké, liberálisoké, akik az elmúlt nyolc évben azért kormányoztak és ebben azért én is benne voltam egy jó négy évet, mert tizenhat évből, a négy kormányból kettő szocialista-liberális kormány volt -, szóval ennek a politikai körnek, holdudvarának van egy nagyon-nagyon alapvető erkölcsi baja, bűne. Ez pedig az, hogy zéró empátiát tanúsított az elmúlt években ebben az egész rendszerváltós évtizedben azoknak az embereknek a fájdalma és megalázottsága iránt, akiket Ön is képvisel ezek szerint. A mondataiból az derült ki, hogy szenvedő alanya volt a Kádár-rendszer politikai elnyomásának. Én azt hiszem, hogy jogos ez a kérdés mindenképpen, nekünk legalábbis, nekünk, akik ezt a fajta tompaságot tanúsítottuk az elmúlt tizennégy évben Önökkel/Önnel szemben. Ezzel a kérdéssel bizony foglalkoznunk kéne, és ezt a kérdést föl kellene tudnunk tenni magunknak, mert míg mondjuk a második világháború előtti időszakok, a magyar történelem túlnyomó része evidensen a történelemkönyvek lapján van már, a Kádár-rendszer az a velünk élő történelem, és itt élnek azok az emberek, akiknek a gyerekei, unokái vagy ők személy szerint is szörnyű szenvedéseket éltek át ebben a korszakban, és ezt a feloldozást, azt a feloldozást, amit a rendszerváltásnak meg kellett volna hoznia számukra, ezt nem adtuk meg és nem adta meg a rendszerváltás Önöknek, és mindaddig, amíg ezek a dolgok a lelkünkben nem tudnak feloldódni és mi ezekre a kérdésekre normális választ nem tudunk adni, Önökben jogos az indulat és a harag. Kérem én a magam bűnéért a magam elnézését. Jó estét kívánok! Kérem a következőt! Halló, jó estét! Parancsoljon, mondja!

Jó estét kívánok! Hát itt elsősorban is a Moszkva téri megmozduláshoz szeretnék hozzászólni. Nem lehetséges az, hogy végre kezdi észrevenni a hatalom azt, hogy mit tettek a kisebbségekkel, magyarul a cigányokkal – nevezzük meg nyugodtan -, azt a sok gyalázatot, amit a rendszerváltozás után lenyeltek, meg azt, amit Önök is teremtettek anno, még a Fidesz-kormányzat alatt, meg Ön is a Horn Gyula mellett. Emlékezzünk csak vissza, amikor lenézték őket, meg a putrikba elmentek látogatni, meg vittek nekik egy kis karajt, majd jött a Fidesz-kormányzat, maguk mellé vették díszcigánynak Farkas Flóriánt, és egyszerűen tönkretették a magyarországi cigányokat.

Az az érzése, hogy a politika kihasználja Önöket vagy kijátssza a cigányokat egymás ellen?

Nevezhetjük… én is roma származású vagyok, folyamatosan kihasználják a magyarországi cigányságot Önök is, a Fidesz is kihasználta, műcigányokat állítottak be. A másik része meg pedig az, hogy azt mondják, hogy ki a beteg? Hát valóban beteg ez az ország, de nem az ország a beteg, hanem a vezetői, meg akik azt képzelik magukról, hogy atyaúristenek, és játsszák a hülyét, meg játsszák az emberek előtt azt a szerepet, amit felvállaltak anno, annak idején, amit a kerekasztalnál megbeszéltek anno maguk.

Egyetértek… De arra a kérdésre, bocsásson meg, arra a kérdésre van Önnek valami érvényes válasza, hogy akkor miért nem választanak Önök olyan cigány vezetőket, akikben meg tudnak bízni és akik hitelesek?

Mert Önök és az Önhöz hasonló politikai erők nem engedik meg ezt, hogy egyszerűen kiérvényesítsék a maguk módját. Érti, mit mondok?

Megpróbálom…

Figyeljen ide. Beteg a Gyurcsány. Jó, rendben van. Beteg volt az Orbán Viktor is, meg a Deutsch Tamás is, mikor Münchenben kezeltették magukat a droggal kapcsolatosan, mert annyira kábítószerfüggők lettek, hogy egyszerűen brutális, és szedték magukba a gyógyszert, Németországban kezeltették magukat, csak ez el lett hallgatva. Kábítószerfüggő volt mind a kettő. Hát hallgasson végig, uram, én is végighallgattam magát…

Ne haragudjon, hogy… Csak kérdezni szeretnék. Hogy honnan vette ezt a hírt vagy honnan van ilyen információja?

Uram! A németországi sajtó tele volt, ha Önnek megvan a megfelelő kapcsolata, akkor minden embernek megvan a megfelelő kapcsolata.

Igen. Na és…

Akkora mély depresszióba zuhant, hogy folyamatosan szedte a kábítószert.

Hát ez csacsiság. Köszönöm szépen. Viszonthallásra. Én azt gondolom, hogy minden megnyilatkozás mögött kell némi felelősség azért. Véleményem szerint… na szóval furcsa ez a magyar nyilvánosság, elképesztő mennyiségű baromság kering sokszor ebben a városban, és én azt hiszem, hogy úgy érdemes értelmes párbeszédeket folytatni és csak akkor lehet értelmes párbeszédeket folytatni, hogyha az ember nem a saját mítoszaihoz, legendáihoz, előítéleteihez próbál keresni vélt vagy valós információkat. Én őszintén szólva nem vagyok semmilyen különleges információ birtokában, meg én is megdolgozom az információért, de arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy amit az előző telefonáló az Orbán úrral és a Deutsch úrral kapcsolatban mondott, az egy igen nagy csacsiság volt, és felejtsük is el. Aki nem hiszi, nézzen utána! Nincs mit ebben a dologban takargatni. Köszöntöm a következő telefonálót. Halló! Jó estét… Üdvözlöm.

Jó estét! Nagyon ritkán nézem, hozzátartozik a dologhoz, nagyon ritkán nézem a Hírtévét, de a Csintalan Sándor nevére azért fölkaptam a fejemet, és úgy gondoltam, hogy azért talán érdemes lesz belenézni ebbe a műsorba. Két dologgal kapcsolatban lenne kérdésem. Az egyik: elképzelhető, hogy nagyon rosszul értettem én ezt a négy százalékot, de úgy értettem, hogy a négy százalékot, a 400.000 forintot azoknak kell fizetni a megnevezett ingatlanok vagy tőkejövedelem vagy osztalék után vagy esetleg nagyobb értékű ingatlan után, akik által az előző évben befizetett egészségügyi hozzájárulás meghaladta a 400.000 forintot.

Nem haladta meg…

Tehát csak azokra vonatkozik, akik 400.000 forintot befizettek már. Efölött lévőre vonatkozik. De lehet, hogy ez az én félreértésem. Tehát éppen hogy nem a…havi 800.000 forintos jövedelemnek felel meg, az fizet évente 400.000 forint egészségügyi hozzájárulást, akinek durván havi 800.000 forint a havi jövedelme. Ezekre vonatkozik csak – értettem én így. De lehet, hogy nagy tévedésben vagyok, és pontosan fordítva.

Igen. Mi a másik kérdés?

A másik… Nem is kérdés, inkább talán megjegyzés. Az a kérdésem, drága Csintalan úr, hogy nem szégyelli-e magát? Szóval azt én el tudom képzelni, amit maga néhányszor emlegetett, hogy hatalmasat csalódott. De nem lenne-e értelmesebb dolog, nem lenne-e tisztességesebb dolog visszavonulni ekkor, és bánkódni, hogy valami rossz ügy mellé állt, nem pedig ezt a bohóc-szerepet vállalni folyamatosan, megállás nélkül, mert valami egészen elképesztő az a sokfajta fordulat, amit maga az utolsó években megtett, az orrunk előtt, a szemünk láttára. Én maga helyett röstellem magam, de cefet módon. Várom a válaszát.

Köszönöm szépen a telefonját. Az a helyzet, hogy én is úgy értem, ahogy Ön érti, bár ebben az értelmezési zavarban a kormány nekünk sok segítséget adott az elmúlt héten, mert hol ilyen álláspont jelent meg a négy százalékkal kapcsolatban, hol olyan álláspont jelent meg a négy százalékkal kapcsolatban. Én úgy értettem ezt a históriát, hogy aki 400.000 forintnyi egészségügyi hozzájárulást nem éri el, annak kell fizetni 400.000 forintig. És én pedig javasolnék egy másik megközelítést, hogyha úgy egyébként az egészségügyi kassza ilyen mértékben ki van üresedve és mondjuk tényleg a szolidaritás és a kooperáció elve kéne hogy működjön, akkor én azt mondom, hogy itt ne álljunk meg, hanem ezt a négy százalékot – függetlenül a befizetés nagyságától és mértékétől – fizesse ki mindenki a saját jövedelme után, mert mondjuk akinek százezer forint után kell négy százalékot fizetni, annak jobban fáj talán, mint hogyha valakinek, akinek százmilliós osztalékjövedelme van. Szerintem százmillióból négy százalékot egyszerűbben és könnyebben ki lehet fizetni, mint százezer forintból négyszázezret. A második kérdésére: Az a helyzet, hogy igen, szégyellem magam, nagyon szégyellem magam, azért ülök itt. És én bizonyos értelemben – szokták ezt kérdezni – járom a magam Kanosszáját. Megvan rá az okom. Jó, nyilvánvalóan ebben, ha úgy tetszik, történelmi tévedések is vannak, lehet, hogy egyszerűen az a baj, hogy csak 35-ös IQ-val rendelkezem, és nem tudom olyan magasröptűen és intelligensen szemlélni a világot, ahogy Ön is itten most kérdezte, meg mások is szokták állítani. Volt egy korszak, amikor azt az utat próbáltam választani, egy jó három-négy év, azt az utat próbáltam választani, hogy hallgatok és visszavonulok a közélettől, de teltek az évek, és egyszer csak a következő indulatok és gondolatok támadtak bennem. Egy: nem fogom nézni szótlanul, hogy az ellenségeim a síromon táncoljanak, ez az egyik, a másik egy düh, egy indulat, hogy miután az én életem úgy egyébként azért többé-kevésbé egy nyitott könyv, tehát a közönség meg tudja ítélni, és nyilván egy része utálja, mint ahogy Ön, tehát egy csomó ember számára nyilván én vagyok a bibliai utálatos, de arra a következtetésre jutottam, hogy ennek az ódiumát, ennek a szégyennek és ennek a Kanossza-járásnak az ódiumát el kell vállalni, és meg kell osztani mindazt a tudást és tapasztalatot az emberekkel, a köz embereivel, amit én ebben a történetben megtanultam, és akkor lennék felelőtlen, aljas, alávaló, hogyha a tapasztalataimat, a felismeréseimet nem osztanám meg. Hozzátartozik persze a dologhoz, hogy úgy látszik a közönség egy más részének meg nagyon rossz az ízlése, mert kíváncsi erre a tapasztalatra és a tudásra. A szünet előtt, a híradó előtt még egy telefonálót hadd hallgassunk meg. Jó estét kívánok, csókolom.

Jó estét kívánok, Csintalan úr! Én egyetlenegyet szeretnék mondani. Ön valamikor, hát olyan tulajdonképpen az én számomra, mint Saulus és Paulus. És én ismerem Önt személyesen, nem mondom meg most, hogy honnan, és én azt szeretném mondani, hogy Ön nagyon jól tudja, mikor lesz már arról téma, hogy Szili Katalint az MSZP nem azért akarja köztársasági elnöknek, mert őt tartja a legalkalmasabbnak, hanem azért, mert ki akarják vonni az MSZP aktív politizálásából, mert egy köztársasági elnök már nem politizálhat. El kell távolítani mindenkit, aki azt ki merte mondani, hogy a nomenklatúrával baj van. Ki kell… Mindenkit el kell távolítani. Na most ezt nem lehet úgy, hogy letartóztatom, mert Szili Katalinnak nincs se korrupciós ügye, becsületes, hazaszerető, sok minden jót tudnék róla mondani, és ezt meg is írtam neki levélben. De most csinálnak belőle egy olyat, mint Erzsébet királynő, akinek van ugyan trónja, de semmibe nem szólhat bele. És akkor a nomenklatúra tovább is dolgozhat, ott, ahol akar, és azt csinál, amit akar, és még akkor verhetik a mellüket, hogy az ő köztársasági elnökük van. Szili Katalin fog a legtöbbet szenvedni ettől, mert ha van sapkája – mint a nyúlnak -, az lesz a baj, ha nincs sapkája, az lesz a baj. Nagyon, nagyon, nagyon jó lenne, ha valaki… Én jobboldali, kereszténydemokrata, konzervatív gondolkodású, nyugdíjas tanár vagyok.

Köszönöm szépen a kedves telefonját. Az a helyzet, hogy Önnek tökéletesen igaza van. Nem tudom, honnan látja ilyen okosan és bölcsen a magyar politikai viszonyokat, de tényleg így van. Mindenekelőtt az oligarchiának, a Gyurcsány-oligarchiának alapvető célja Szili Katalin politikából való eltávolítása, vagy úgy, hogy legyen köztársasági elnök, vagy úgy, hogy bukjon egy csúnyát. Köszönöm szépen, várom Önöket a híradó után.

* * *

Csintalan Sándor: Jó estét, kezüket csókolom. Remélem, itt vannak újból velem. Így a szünetben gondolkodtam az előző fél órán, és summa, summárum, vétkesek közt cinkos, aki néma, úgyhogy beszélni kell, föl kell kelni, el kell menni szavazni, és talán egyszer egy gyógyultabb politikai osztály is fogja tudni irányítani ezt az országot, és remélem, hogy 2006 környékén erre majd komoly sanszot kapunk. Visszatérve azért a témáinkhoz, beszéljünk azokról is. Én változatlanul azt állítom, hogy százmillió forintból négy százalékot fizetni vélhetőleg sokkal könnyebb, mint 100.000 forintból négy százalékot fizetni, és hogy milyen érdekes, sajátosan paranoid kampánylogikával ügyködik a Gyurcsány-Hiller-páros, erre kérem a kollégáimat, hogy mutassanak be egy bejátszást. Figyeljék csak…

[Hiller István:] “Kétmillió-egyszázezer ember, kétmillió-egyszázezer magyar ember, vannak, akiknek panelprolik, nekünk olyan barátaink, akik hagyományosan támogatnak minket, olyanok, akikért felelősséget érzünk, olyanok, akikért tenni akarunk.”

Tartozik még ehhez a bejátszáshoz egy táblázat, mert e nélkül ez még önmagában kevés lesz, én remélem, ez is mindjárt megérkezik. Hiller úr biztosítja a polgárokat arról, hogy egyébként a panelban lakó embereket ők mennyire szeretik. Tessék megnézni, 2001 és 2004 között hárommilliárd-négyszázezer forint jutott panelfelújításra, harminckétezer lakás felújítására, az új kormány időszaka óta a Draskovics-csomag eredményeképpen a beígért összegnek a harmada, mintegy hétszázmillió forint lett 2003-2004 között felhasználva, és van egy harmadik kis táblázatunk is, ha jól emlékszem, ígéretek 2005-re. És a jóváhagyott költségvetés, ami ennek a fedezetéül szolgálna ugyebár, 1,8… 1,9 milliárd, bocsánat, csak vak is vagyok, meg süket is. Na szóval kérem szépen, lehet hogy ezt a bejátszást, ezeket a bejátszásokat a következő hónapokban rendszeresen érdemes lesz mindenütt megmutatni, és ajánlom figyelmükbe azoknak az embereknek, akik itt a politikában tájékozódni óhajtanak, mert ugyan a szavak fontosságáról beszéltem én is az előbb, de hát a szó persze nagyon fontos a politikában, mert szerencsére jellemzően verbális [verbális = szóbeli, beszédben megnyilatkozó] műfaj, és a magyar politika nem ott tart, hogy lövöldözünk, meg pofozkodunk, hanem az ország építéséről vagy rombolásáról, és a jövőről és a jelenről szól, de azért kell ehhez – nem? – egy vastag bőr az ember arcán. Szóval van ennek valami diszkrét bája, hogy kiáll Hiller úr, előadja itt ezt a rablómesét, úgy, hogy az elmúlt három évben csak elvettek ebből a történetből, méghozzá iszonyú mennyiségű pénzt, és most is csak azt ígéri, hogy ha majd megnyerik a választásokat, mi fog történni, illetőleg a maximum ígéret az, hogy annyi lesz, mint amennyi jobb időkben volt, de ennek meg nincs meg a költségvetési fedezete. Abban bíznak, hogy az ígéreteik ellenérzésére a 2006-os választás előtt semmi módja nem lesz a lakosságnak. Akkor most ki ígérget? Ki nem ígérget? Kinek beteg a lelke? Ki egészséges itt? Döntsék el Önök a választásokon. Üdvözlöm a következő telefonálót, jó estét kívánok! Lehet hogy ez a vonal elment? Halló… Na mindegy, amíg a következő telefonáló meg nem érkezik, addig folytassuk csak a műsort. Ez egy speciális kampánystratégia, én azt tapasztalom, ami most történik. A rendszerváltós években még nem volt olyan kormány, amelyik ilyen direktben és közvetlenül átvette volna a kampányt, mint most a Gyurcsány-kormány. Nemcsak tartalomban, nemcsak üzenetben, hanem végül is az egész marketing, az egész közszolgálati infrastruktúra a kormánypropaganda gépezetévé, szócsövévé változott, és ennek az erőfölénynek, ennek a hatalmi fölénynek a teljes kihasználásával kampányolnak, még egyszer, gondosan kiválasztott időpontban, úgy, hogy ennek az ellenőrzésére a lakosság ne legyen képes, mert hát majd a választások után fog kiderülni valójában, hogy mit érnek azok az ígéretek, amikről egyébként már kiderült, hogy hatszázszor nem tartották meg. Jó estét kívánok, csókolom a kezét!

Jó estét kívánok! A műsorhoz szeretnék. Először is, ezek a panelházak mind azért jöttek létre, mert valamikor rengeteg ismerősünktől elszedték a magánlakásokat, és mindazoknak a helyére építették ezeket a panellakásokat. Hogy legyen azért már tisztában vele sok mindenki. Vidékről bevitték az embereket azért, hogy ezeket a bérházakat, városokat felfejlesszék, a vidéket ezáltal tönkretették. A másik az, hogy itt van ez az érettségi. Engemet rettentően fölháborít, megmondom Önnek, hogy miért kellett ma is egyes vallásra való tekintettel megíratni a gyerekekkel külön a dolgozatot. Akkor hol van itt a rasszizmus, igaz? Miről beszélünk?! Akkor a másik az, hogy mikor az egyik faluban később fizették ki valamilyen oknál fogva a segélyeket, szépségesen úgy tettek a kisebbségi emberek: Mi van, nem dolgoznak a magyarok?!

Hát vannak rossz beszólások innen, onnan, amonnan. Igen. Köszönöm szépen a telefonját. Az az igazság, hogy ezek az események nyilvánvalóan mindenkinek az idegeit azért bizonyos pontokon megviselik természetesen – a kisközösségekben is. Ettől még, hangsúlyozom, nem a nemzet lelke beteg, mert erről a politika tehet, és ilyen-olyan beszólások innen, onnan, amonnan lehetnek. Úgy különben meg én úgy hiszem, hogy csak egyet tudok azzal érteni, hogy az az államnak a normális működése, hogyha a különböző felekezeti, vallási kisebbségekre is tekintettel tud lenni az államszervezet. Ez így van rendjén, gondolom, ebben egyetértünk. Köszöntöm a következő telefonálót. Halló! Jó estét! Csókolom…

Halló…

Ma mindenki olyan bátortalanul szól bele a telefonba. Parancsoljon! Mondja!

Jó estét kívánok! Érdeklődni szeretnék, hogy én hallom most ezt a mindenféle cigányozást, és hogy mi milyen antiszemiták vagyunk, jobboldaliak. Nem tudom, ki emlékszik arra, hogy annak idején az Orbán Viktor miniszterelnök urat a baloldaliak viszont simán lecigányozták, és ezért nem kérték ki maguknak, hogy ők antiszemiták. Szóval nem tudom elképzelni, hogy mi azért antiszemiták lennénk, úgyhogy ez teljesen felháborít, és nem tudom, hogy ezt hogy képzelik egyáltalán.

Hát rosszul, csókolom.

Hát igen, rosszul képzelik, úgyhogy… sok mindent rosszul képzelnek ebben az országban, az a baj, és nagyon sok baloldali szavazó, akivel értelmesen lehetne beszélgetni, azokat is befolyásolják ezek a… hogy mondjam… eszement hülyeségek, amiket kitalálnak ránk. Úgyhogy mi ezért vagyunk olyan rosszak, valószínűleg…

Igen, és ebben, tudja, az a fő baj, hogy ezeket a nézeteket, ezeket a véleményeket, ezeket az álláspontokat az állami közszolgálati médiumok teljes erejével alátámasztva produkálják, úgyhogy mélységesen egyetértek. Köszönöm szépen a telefonját. És akkor arról már nem is beszélve, ami nekem hónapok óta nagyon komoly fájdalmam és megemésztetlen fájdalmam, hogy azt a példa nélküli szemtelenséget elkövették sajnos a Köztársaság térről – én nem akarom azt mondani, hogy a Magyar Szocialista Párt, mert a Magyar Szocialista Párt azért sokkal többet ér annál, mint az elitje vagy az az oligarchia, ami azon ül, ennyi elfogultsággal hadd bírjak, és hadd különböztessem meg a szocialista párt tagságát és szavazóit attól az oligarchiától, ami most őket vezeti -, na de hogy mire gondolok? A Hiller István elhíresült kortes beszédére. Pártelnökké választása előtt az Andrássy út 60. előtt – amit én mélységes erkölcsi és kultúrbotránynak tartok, nem is tudom, hogy hogyhogy nem szakadt rájuk az ég -, na mindegy, nagyon óvatosnak és nagyon okosnak kell lennünk, hiszen ezek a provokációk, ezek a műügyek, ezek az ítéletek, ezek az elhamarkodott ítéletek egyébként pontosan arra jók, hogy az emberben az indulatokat feltámasszák, és a jobboldali választók és az egyszerű emberek – most jobboldali-baloldali érdektelen, közömbös emberek – között is olyan viszályt szítsanak, amivel a saját hatalmukat tudják stabilizálni. Ennek a viszályszításnak semmi más oka és értelme nincs, mint hogy mi, magyarok menjünk egymásnak, magyarok, cigányok, zsidók és a többi, és ennek a tetején pedig regnáljon ez a borzalmas oligarchia. Jó estét kívánok, köszöntöm a következő telefonálót. Halló… Csókolom. Tessék parancsolni!

Jó estét kívánok, üdvözlöm Csintalan urat. Szeretném elmondani a roma származású telefonálónak, hogy először is a cigányokat először az SZDSZ vette a szárnya alá az 1990-es választásokkor. Nem tudom, hogy miért probléma az úrnak az, hogy a Fidesz is valakit tulajdonképpen választott a soraiba.

Ezek csacskaságok…

A másik telefonálónak pedig – nem Csintalan urat akarom megvédeni – szeretném mondani, hogy Csintalan úrnak a tévelygését én maximálisan megértem. Véletlenül személyesen ismerem a Csintalan urat, még a Parlamentből, 1990-94 alatt, és én tisztelem, becsülöm, hogy vállalja önmagát, és elindult ezen az úton, amin elindult. Az a baj, hogy mi, magyarok állandóan mondjuk, hogy ha valaki nem úgy csinál valamit, ami a másiknak is tetszik, hogy szégyellje magát. Ne szégyellje magát, hanem igenis vállalja föl azt, hogy annak idején valamit nem jól tett vagy legalábbis akkor abban hitt, de rájött, hogy ez nem éppen a jó út volt. Járja csak ezt az utat, amit most csinál, és ez nem bohóckodás, hanem igenis az embereknek a véleményét tudni kell, és az emberekkel párbeszédet kell folytatni.

Köszönöm a biztatását, rám fér egyébként.

Beszélnek arról, hogy beteg a nemzet. Hát nem csodálom, hogy beteg a nemzet, mert nincs egység az egész magyarságban. Ez a probléma. Nincs a fiataloknak jövőképük, és mi, hatvan éves szülők, akik tudtunk eddig segíteni a gyerekeinknek, most már nem fogunk tudni, mert nincs miből. Mert nincs munka, és egyre jobban csúszik le az a réteg, aki dolgozott eddig, amíg el nem ment nyugdíjba vagy el nem küldték nyugdíjba, kényszernyugdíjba.

Ez így van. Így van, így van…

Köszönöm a kedvességét, és továbbra is dolgozzon csak értünk, és a népért dolgozzon, ne a milliomosokért, hanem a népért. Köszönöm szépen, minden jót kívánok.

Köszönöm szépen. Köszönöm a kedvességét. Nagyon igaza van a telefonálónknak. Az elmúlt hetekben rengeteg telefonhívásom érkezett két műsor közötti időben, hétköznapokon, és egy általános jellemzőről számot tudok adni, nevezetesen arról, amit itt a hölgy is említett, hogy a nagyszülők és a nagymamák-nagypapák vették át a családfenntartói szerepet mostanában, mert a szülők – az ő gyerekeik – az unokákat csak úgy tudják eltartani, hogyha elmennek külföldre, meg ide, oda, amoda dolgozni, meg egyáltalán van egy általános elszegényesedés a középosztályban, és az elszegényedés láthatóan, megfogalmazottan politikai okokból is generálva van. Ha jól belegondolunk, az Orbán-kormány időszakát leszámítva a középosztály, amelyik a társadalom, a politika alapja lehetne, az ország stabilitásának az alapja, emlékezzünk csak arra, aki történelemből hajlandó is egy kicsit tanulni, nemcsak a saját propagandaszövegeit nyomni, hogy milyen szörnyű sebeket okozott Németországnak a középosztály összeomlása az 1920-30-as években. Akkor destabilizálódik egy társadalom lelke, akkor roggyan meg egy társadalom lelke, hogyha a gerincét megtörik szociálisan. Jó estét kívánok! Következő telefonálónkat köszöntöm. Halló! Jó estét! Parancsoljon!

Jó estét kívánok! Ezzel a négy százalékkal kapcsolatban szeretnék azért Öntől kérdezni valamit. Meddig lehet azt mondani, hogy a problémák megoldása abból áll, hogy még elveszünk, és még elveszünk, és még elveszünk?

Hát ez egy jó kérdés…

Mert én meglehetősen demagógnak tartom, hogy bármiféle-fajta problémára az a megoldás, hogy megnézzük, hogy kitől lehet még elvenni valamit, és akkor elvesszük. Ha végignézzük, akkor úgy 1990 óta az állami bevételek jellemzően nem csökkentek, hanem mind a négy eddigi kormányzat alatt folyamatosan nőttek, és itt nem feltétlenül csak a személyi jövedelemadóról van szó, hanem összességében az állami bevételek nőttek, és növekvő állami bevételek mellett sem oldódtak meg azok az alapvető problémák, amik a társadalomban megvannak akár az egészségügy, de folytatni lehetne tovább. Vajon akkor miért kell tapsikolni annak, hogy újra elveszünk, és változatlan formában, amit elveszünk, azt szétosztjuk, és minden marad a régiben. Ha viszont bárki is hozzá mer nyúlni vagy elkezdene hozzányúlni valamelyik elosztási rendszerhez, akkor a politikai elitnek az a része, amelyik éppen nincs hatalmon, az rögtön az Alkotmányt hozza elő vagy akármi mást hoz elő, csak azért, hogy ne történjen érdemi változás. Na most egészen addig, ameddig – oldalaktól függetlenül – a politikai elit képtelen lesz megegyezni abban, hogy a strukturális változásokat/változtatásokat meg kell csinálni, addig nem lesz nyugalom.

Köszönöm szépen a véleményét.

Én is köszönöm.

Még egy telefonálót hallgassunk meg, mert sajnos a műsoridő végére érünk lassanként. Halló, jó estét kívánok, parancsoljon!

Jó estét kívánok, Dózsa János. Egy: Lendvai Ildikó nem tudom, hogy hogy gondolja, hogy akkor tart egy országértékelést, amikor ugyanazon a napon bejelentették az ország leminősítését. Tényleg úgy gondolja, hogy a nép az teljesen hülye és nem tud gondolkodni?!

Hát lehet hogy reménykedik…

Ez az egyik. A másik. A szembeállítások tovább folytatása. 2002-ben 19.000 forinttal megvették a nyugdíjasokat. Most mi történik? Arról beszélnek, hogy az 1991-96 között nyugdíjba akik elmentek, azoknak fognak emelni. Lényegesen rosszabb helyzetben vannak az 1991 előttiek. Én az 1991-96-ba beleesek, nem ez a problémám. Tehát az előtte lévők lényegesen rosszabb helyzetben vannak, de kiemelnek egy részt belőle, és máris szembeállítják a többiekkel. És a harmadik, amit szerettem volna mondani: Vannak olyan emberek, akik belátják, hogy itt tévednek, például tessék megnézni a Pálffy Istvánt, aki párttitkárból hova fordult, így el tudom fogadni Önt is, mint aki fordul, csak mindenkinek meg kell adni az esélyt arra, hogy bizonyítson. Reméljük, nem fogunk úgy járni, mint Komlós Jánossal. Köszönöm.

Köszönöm, viszonthallásra! Mindent összevetve az előző telefonálóra is hadd reagáljak egy-két mondat erejéig. Teljesen igaza van és jól jellemezte azt a dramaturgiát, ami itt az utolsó tizenhat évet meghatározta, de azért arról ne feledkezzünk el, hogy ebből a tizenhatból nyolc évet baloldali-liberális kormány vagy magát baloldalinak és liberálisnak nevező kormány regnált az ország élén, tehát azért a nagy rendszerekhez való hozzányúlásban alapvető változtatásokra azért lehetett volna lehetősége. Nyolc év az mégiscsak nyolc év. Az Antall-kormányt ilyen szempontból ne soroljuk ide, mert Antall Józsefnek – Isten nyugosztalja – lényegében képtelen feladatot hagyott hátra az utókor, hiszen az egész politikai osztály, a magyar értelmiséggel az élen azt ígérte, azt sugallta a magyar társadalomnak, hogy na és akkor hogyha elvágjuk a vasfüggönyt és az Alkotmányba be lesz írva, hogy szociális piacgazdaság, ettől kezdve már úgy fogunk élni másnap, mint ahogy a burgenlandiak élnek. És hát ez egy szörnyű sokkot és csalódást okozott ennek az országnak, tehát tényleg az egy kamikaze kormány volt ebben az értelemben. A másik dolog az az, hogy az jól látható, hogy mindig a gyenge érdekérvényesítéssel rendelkező társadalmi csoportok zsebében folyik a kotorászás. Ide vezet az, hogy Magyarország lényegében szakszervezet-mentes övezetté vált – tisztelet a kivételnek, szeretném hangsúlyozni -, tehát az ország egészét illetően az a mozdonyvezetők szakszervezete és még néhány szakszervezet – EDDSZ [Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete], közalkalmazottak, közszolgálati szakszervezet – ezt nem tudja lefogni. Nem tudja azt az érdekképviseletet, azt a társadalmi ellenállást produkálni, ami mondjuk egy komoly figyelembevételre szorítaná a kormányt. Nézzük meg, hogy miért nem lehet… És engedjék meg, én csak egy egyszerű Kanosszajáró műsorvezető vagyok és reszelgetem a körmömet és csacsiságokat beszélek, miért nem mer senki hozzányúlni a főváros önkormányzati struktúrájához? És most nem arról beszélek, hogy milyen sok képviselő van az önkormányzatokban, de őrült nagy pénzeket lehetne megspórolni, arról nem is beszélve, hogy milyen hatékonyan működhetne Budapest, hogyha ez a huszonvalahány kerület megszűnne, és egy egységes irányítás lenne ebben a kétmilliós városban. Na mindegy, folytatjuk. Jövő héten várom Önöket szeretettel. Viszonthallásra, viszontlátásra.

Comments are closed.