Forrás: ÉS

Avar János

Okkal kérhet bocsánatot

“A szerkesztő tehát egészen idáig abban élt, hogy a tények nem ismerete csak egy sztori közlésére, nem pedig visszavonására elég. Már bocsánatot kérek” – írta maró gúnnyal -seres- az ÉS múlt heti számának Páratlan oldalán (Bocsesz, 2005/20.). Bizonyságát adva, hogy “a tények nem ismerete” nem csupán egy sztori, hanem egy gloszsza közlésére is elég. Ha ugyanis a glosszaíró ismerte volna a tényeket, akkor nem fogalmaz – a Newsweeket vádolva – akként, hogy a Korán meggyalázása “tényként lett megelőlegezve”. A hetilap ugyanis egy politikai értesüléseket tálaló rovatának pár soros cikkecskéjében nem feltárt valamit, hanem csupán egy már régóta ismert állításnak egy kormányzati vizsgálatban várható felbukkanását vélte tudni, s így nem szorul rá a -seres- által nagylelkűen megemlített mentségre, miszerint a Korán-gyalázás “Abu Graib után valószínűnek tűnő esemény” lett volna itt tényként elővezetve. Gyaníthatóan ezért sem emelt a közlés ellen kifogást az a Pentagon-tisztviselő sem, akinek a cikkecskét közlés előtt megmutatták, holott legalábbis meghökkenhetett volna.

A glosszaíró viszont megdöbben a többi közt azon, hogy “a muszlim világ azonnal elhitte a hírt, és a cáfolatot már nem hiszi el”. Maradva a tényeknél, az “azonnal” enyhe túlzás, mert kellett hozzá a hetilap megjelenése után majd két hét, s néhány afganisztáni és pakisztáni bőszítő, mire kirobbantak azok a véres, tizenhat halottal és sok sebesülttel járó muzulmán tüntetések, amelyeket szerzőnk – a Bush-kormányzat és az amerikai jobboldal véleményét visszhangozva – voltaképpen a Newsweek számlájára ír. Hogy az arab muzulmánok miért nem kezdtek ámokfutásba, azt talán éppen az magyarázhatja, hogy ők az Al-Dzsazira tévéhálózat jóvoltából szintén régóta ismerik a Korán-gyalázásról szóló állításokat, amelyeket egyébként világszerte jó néhány újság többször is megírt, legutóbb például a Newsweek előtt egy héttel a New York Times, ekkor egy volt guantánamói amerikai kihallgatónak az elengedett rabok eme híresztelését megerősítő sztoriját tálalva. Csak sejthető, hogy a térségben a kedélyeket elsőként felszító pakisztáni ellenzéki politikus Imran Khannak kézhez állóbb volt a lobogtatható Newsweek.

Még akkor is, ha a nem is illusztrált cikkecskében ez mindössze egy árva mondatként szerepelt: -seres- ne tudná, hogy a szélsőségesek mekkora patáliát képesek csapni bármiből?! Inkább az a különös, hogy a Bush-kormány miért csap patáliát, amivel – ismerve a gyanakvó és összeesküvés-mániákus muzulmán tömegeket – éppenséggel maga hitelesíti az eddig cáfolt állítást: igaz lehet, ha rátámadtak a “feltáró” lapra. Pedig a sztorit jegyző Michael Isikoff nemrég még az amerikai jobboldal kedvencei közé tartozott, hiszen ő tálalta a boldog republikánusoknak – valóban tényként – Monica Lewinskyt (és Clinton még egy exszeretőjét). S mivel ő ismerte a Korán-gyalázás sztorijának előtörténetét, nem érezte felelőtlennek egyetlen – eddig mindig (!) megbízható – kormányforrásra támaszkodni, hiszen csupán annyiban mondott újat, hogy ez benne lesz a folyó vizsgálat jelentésében. Mivel -seres- (teljes joggal) nem érti, hogy a muzulmán tömeg miért “nincs kiakadva a vallási intolerancián, amikor iszlamisták zsidókat robbantanak fel, keresztényeket fejeznek le”, nekem meg szabadjon nem érteni, hogy ő miért akad ki a Newsweek szerkesztőjének ama közlésén, hogy “nem vonunk vissza semmit. Nem ismerjük a valódi tényeket”. S bár később Mark Whitaker a kormányzati pergőtűzben kénytelen volt a visszavonásig is elmenni, nem kellett volna e szavait “példátlanként” és a glosszára indokot adóként kezelni: ugyanis tényleg nem ismerjük, még most sem a tényeket, mármint a Korán-gyalázás igazi történetét. Isikoff forrása ugyan – már a kitört viharban – visszatáncolt, immár nem tudja, milyen iratban látta, tehát nem biztosan a vizsgálati jelentésben, ám a “kiakadó” és gyilkolászó muszlim tömegek ellenére sem tudatta a Bush-kormányzat, hogy az a jelentés cáfolni is fogja az állításokat. Ellenben az afganisztáni amerikai parancsok, Eichenberry tábornok azt megcáfolta, hogy az ottani zavargásokat a Newsweek cikkecskéje váltotta volna ki.

Készséggel elfogadom, bár nem igazán értem, ha valaki – egy korábbi, e hasábokon megjelent cikke tanúsága szerint – megkedvelte George Busht, s kedvenceként tartja számon a neokonzervatív The Weekly Standardet, s nem is próbálom lebeszélni, hogy továbbra is ahhoz a világpolitikai kisebbséghez tartozzék, amely ezeknek (a történtek után) hitelt ad. De talán nem ártana legalább icipicit gyanakodni, ha olyanok csapnak ekkora patáliát az egyetlen forrása által ezek szerint félrevezetett újságíró hibája láttán, akik történetesen egyetlen – az iraki tömegpusztító fegyvereket tényként jelentő – forrásuk alapján az egész demokratikus világot félrevezették. S ekkor még jóhiszeműen feltételeztem, hogy saját magukat is beleértve, amiért esetleg nekem kellene bocsánatot kérnem.

Avar János

Élet és Irodalom

49. évfolyam, 21. szám

Comments are closed.