Forrás: Híradó

Az al-Kaida terrorhálózattal kapcsolatban álló Abu Muszab az-Zarkávi csoportja vállalta magára az észak-iraki Szindzsár városának katonai támaszpontjánál gépkocsiba rejtett pokolgéppel elkövetett szombati hármas merényletet.

A magát az al-Kaida Mezopotámiai Szervezetének nevező csoport egy internetes honlapon elhelyezett közleményében közölte, hogy egy aknákkal megrakott gépkocsi sofőrje robbantotta fel magát a szindzsári támaszpont első sorompójánál, őt követte egy második, majd egy harmadik öngyilkos merénylő.

A közlemény szerint, amelynek a hitelességét egyelőre nem ellenőrizték, a hármas merénylet „negyvenet megölt a hitehagyottak közül és több mint nyolcvanat megsebesített”.

Kórházi források szerint a merényletnek hat halálos áldozata és 58 sebesültje volt.

Zarkávi csoportja egy másik internetes honlapon a síita muzulmánokat vádolta meg azzal, hogy az iszlám és a szunnita muzulmánok ellen támadnak. A szélsőséges iszlám honlapon elhelyezett, Abu Majszara al-Irakinak, a csoport szóvivőjének tulajdonított nyilatkozat azzal vádolja meg a síita többséget, hogy segítséget nyújt „a zsidóknak”, feltehetően az Irakban tartózkodó amerikai katonákra és hivatalos személyekre utalva. A közlemény az iszlám ellenségeinek nevezi a síiták és azzal vádolja meg a síita iraki katonákat, hogy csupán azért tartóztatnak le embereket, mivel szunniták.

Egy interneten közzétett hangfelvételen májusban Zarkávi azzal vádolta meg a síita milíciákat, hogy szunnita muzulmán személyiségeket gyilkolnak meg, szunnita nőket rabolnak el és mecseteket foglalnak el.

MTI

Comments are closed.