Forrás: Magyar Hírlap

Tárlatolgató

Nem túlzás azt állítani, hogy Szegeden most Back Manci-reneszánsz van. A város művészeteket szerető közönsége ráébredt arra, hogy a magyar fotótörténet egyik meghatározó alakja itt hozta létre sajátos és a maga nemében egyedülálló életművét. Pedig Back Margit – ahogyan még 1891-ben anyakönyvezték – nem is Szegeden született, sőt nem is itt halt meg, igaz, földi maradványai férje mellett a helyi belvárosi temetőben nyugszanak.

Az 1901-ben a felvidéki Vágvecséről az alföldi városba települő zsidó család leánygyermeke furcsa ötlettel állt elő: ki akarta tanulni a képíró mesterséget – ahogy azt akkoriban nevezték. Bécsben el is sajátította a szakma fortélyait, és 1915-ben hazatérve megnyitotta műhelyét a szegedi belvárosban. A város akkori, pezsgő szellemi életének legjelesebb személyiségeivel kötött barátságot, és ezekből az ismeretségekből születtek a legszebb és legeredetibb portréi. Lefényképezte többek között Gergely Sándor szobrászművészt, ez azért az egyik legfontosabb munkája, mert a profilból ábrázolt karakteres férfiarcnak adott egy olyan sajátos élt, amely később követendő beállítás lett a portréfotózásban. Leghíresebb fotósorozatát mégis Juhász Gyuláról készítette. Ennek egyik darabja a költőről készült legismertebb fotó. A fotográfusnő rendkívüli szerepet szánt a karakter ábrázolásának, ezért meghatározó volt fotózás közben a személyes kontaktus fenntartása. A félénk Juhász Gyuláról például sikerült olyan portrét készítenie, amelyben megjelenik a költő érzékenysége, de a férfias vonások sem vesznek el. Back Manci fotói olyan határozott kontúrokat mutatnak, amelyekhez hasonlót akkoriban kevesen tudtak képeikre varázsolni.

Említsük meg a portrékon kívül azokat a női aktokat, amelyek elkészítése szintén forradalmi tett volt egy női fotóstól. Az előrehajoló női testben, az előrevetett hajkoronában olyan rendkívüli kecsesség formálódik meg, amely időtlen, majd száz évvel később is elbűvöli a szemlélőt. A szegedi fotográfusnőnek még egy óriási tettéről tanúskodik a kiállítás: lefotózta a nagy árvíz által szinte teljesen megsemmisített Palánk városrész házait közvetlenül a lebontásuk előtt. Rendkívül szépen komponálta meg a düledező kis házak és az akkor már álló fogadalmi templom közti kontrasztot.

A fotóművésznő pályája 1950-ben véget ért. Abbahagyta a fényképezést, és lányához Budapestre költözött. Egyetlen fotót nem készített haláláig, 1989-ig. Talán soha nem tudjuk meg, miért hagyott fel élethivatásával.

Szincsok György

Comments are closed.