Forrás: HVG

Elképzelhető-e, hogy az emberi sejtekkel emberi tulajdonságok kerüljenek az állatokba? Ezt a kérdést egyelőre csak etikai megközelítésből teszik fel, ám senki sem tudhatja, nem kell-e egy szép napon gyakorlati választ is adni rá.

Az őssejtkutatók balszerencséje, hogy legrázósabb kísérleteik alanyait ma ugyanúgy kimérának nevezik, mint az antik mítoszok ember-állat keverék szörnyeit, a farkasembereket, a szfinxeket, a kentaurokat vagy éppen a Minótauroszt, a krétai útvesztő bikafejű, embertestű őrzőjét. Kimérákat emlegetett több német parlamenti képviselő is, amikor megtudta, mi zajlott a göttingeni Max Planck Intézet biofizikai és kémiai laboratóriumában. Az Ahmed Mansouri vezette kutatócsoport két selyemmajom agyába emberi sejteket, pontosabban őssejtekből tenyésztett idegsejteket ültetett.

Az őssejtek olyan sejtek, amelyek a csontvelőben, a köldökzsinórvérben, a méhlepényben, illetve a még igen fiatal embrióban lelhetők fel, és amelyek még nem specializálódtak: egyelőre nem agy- vagy ideg-, vér- vagy izomsejtek, és elvileg még bármi lehet belőlük (HVG, 2000. október 28.). Sokoldalúságuk óriási lehetőségeket rejt magában: az őssejtek – legalábbis e szaktudomány művelői szerint – a rákterápiában éppúgy felhasználhatóak lennének, mint a legkülönfélébb sérülések és elváltozások regenerálásában, olyanokéban is, amelyek gyógyítására a jelenlegi módszerekkel kevés az esély. Az elmúlt évtizedben számtalan állatkísérlet bizonyította például, hogy az őssejtek alkalmasak átvágott gerincvelejű – s ezzel a gerincsérüléses emberekhez hasonlóan mozgásképtelenné bénított – patkányok gyógyítására: a béna rágcsálók újra mozgásképessé váltak. A humán praxisban Bodo Eckehard Strauer düsseldorfi kardiológus volt az egyik úttörő. Ő 2002-ben állt a nyilvánosság elé azzal, hogy őssejteket injektált infarktuson átesett betegek szívébe, és tíz hét elmúltával megállapíthatta, hogy a szívizom részben új életre kelt: harmadára csökkent benne az elhegesedett terület. A legfrissebb hír a múlt héten robbant be az Egyesült Államokban folyó őssejtvitába. Még Bush elnök is közölte, hogy aggódik, miután Vu Szuk Hvang dél-koreai professzor vezetésével a szöuli állami egyetemen emberi bőrszövetből nyert örökítőanyagot ültettek DNS-üktől megfosztott petesejtekbe. Elvben, ha ezekből embrió fejlődött és gyerek született volna, akkor a kísérleti alanyok klónja jött volna világra. A cél persze nem ez volt, hanem betegségek gyógyításához alkalmas saját őssejtek létrehozása, és ennyiben a kísérlet sikerült is: a donorok bőrébe visszaültetve az őssejtek egészséges bőrsejtekké alakultak.

“Célunk az volt, hogy gyógymódot találjunk a Parkinson-kórra” – hárította el a Németországban parlamenti szinten hangoztatott vádakat Mansouri kutatótársa, Peter Gruss, a patinás Max Planck Társaság elnöke. Egészen pontosan arra voltak kíváncsiak a göttingeni majomkísérletben, hogy miután a Parkinson-kórosok agyából hiányzik egy ingerületátvivő anyag, a dopamin, vajon sejtbeültetéssel újraindítható-e a dopamintermelés. Egér- és patkánykísérletek után azt próbálták megállapítani, főemlősöknél is hatásos-e a gyógymód. Amikor az állatkákat öt hét elteltével a kísérleti tervnek megfelelően altatással elpusztították, szervezetükben agydaganatra utaló elváltozásokra bukkantak. Mihelyt ennek a híre megjelent a német sajtóban, komoly munícióhoz jutottak azok, akik etikátlannak és megengedhetetlennek tartják az emberi sejtek beültetését állatokba.

“Az őssejt-beültetéses kísérletekben a daganatképződés rendszeres mellékhatás, és ez nincs összefüggésben azzal, hogy emberi őssejtet használnak-e, vagy mást” – próbálta Gruss csillapítani a háborgó kedélyeket. A göttingeni intézet közleménye szerint további kutatás tárgya, mi is okoz ilyenkor tumort. Valójában nem is ez a legfőbb gond: a tudományos érvekkel is felvértezett ellenzők aggodalma – csakúgy, mint a klónozás vagy a génmódosítás esetében – elsősorban etikai jellegű, és nem csak Németországban. Az Egyesült Államok Tudományos Akadémiája (National Academy of Sciences) a napokban állásfoglalásban ítélte el kimérák létrehozását az emberszabású majmok és az ember sejtjeiből (tegyük hozzá: a göttingeniek nem emberszabású majmokkal kísérleteztek). Richard O. Hynes, az akadémiai bizottság elnöke a The New York Timesnak nyilatkozva azonban arra is kitért, hogy másfajta – akár emberi alkotórészt is felhasználó – fajközi kísérletek az orvostudomány szempontjából fontosak lehetnek, így leállításuk szerinte indokolatlan.

Ez tehát jó hír az őssejtkutatóknak, akiknek újra meg újra kétkedéssel vagy éppen nyílt ellenségeskedéssel kell megküzdeniük. A pluripotens (magyarul: több mindenre képes) sejtekkel végzett kísérletekkel kapcsolatban az első etikai kifogások akkor merültek fel, amikor mások mellett német, izraeli és amerikai tudósok – művi vetélés révén amúgy halálra ítélt – emberi embriókból nyertek ki őssejteket (HVG, 2003. szeptember 9.). A probléma azóta sem oldódott meg: Európa több országában tilos az elvetélt magzatok efféle felhasználása, de többnyire szemet hunynak afölött, ha más, engedékenyebb országok intézeteiből érkeznek tudományos célra az őssejtek. A göttingeni kutatók most egyébként sem őssejtet használtak, hanem abból kitenyésztett – és immár idegi teendőkre szakosodott – sejteket, amit a német törvények is megengednek. Nem is ezzel, hanem az ember-majom keveréssel keltettek aggodalmakat. Még akkor is, ha a selyemmajmok agyában az emberi sejtek aligha keltettek emberi gondolatokat – legalábbis emberi agyukkal ezt sejtik a kutatók. A göttingeniek azzal a fogalommagyarázattal is igyekeznek megnyugtatni a közvéleményt, hogy a szó mai tudományos értelmében a kiméra nem más, mint olyan egyed, amelyben – még korai embrió (más néven hólyagcsíra) korában – az őssejtek szintjén keveredett többféle biológiai örökség. Életképes kimérák létrejötte egyelőre nem valószínű, de akadnak amerikai kutatók, akik előre szólnak: nem zárható ki, hogy az állatokba kerülő emberi őssejtek akár ivarsejtekké is változhatnak, tehát az a biztos, ha az ilyen kísérleti állatok semmiképp sem szaporodhatnak.

VAJNA TAMÁS

Comments are closed.