Forrás: Népszava

Számos tollforgató állítja, nincs terméketlenebb egy író számára, mint kollégája társasága. A szigligeti alkotóház elmúlt ötven évének paradicsomi varázslata felfüggeszteni látszott ezt a szabályt. A hajdani Esterházy-kastély fái között az írók, költők együttlétét mintha nem a szakmai féltékenység, az önimádattól dagadó nagymonológok határozták volna meg.

Mintha a környékbeliek szavajárásával “íróhízlaldában” újra a felelősség nélküli gyermekkor tért volna vissza a művészek számára: egymás megtréfálásán, jó húsleveseken, balatoni fürdőzésen járt volna gondolatuk. Bátki Mihály Ügynökök az Alkotóházban…? című kötete elsőre a szigligeti paradicsom gondűző trécseléséről, az irodalom játékos arcáról szól. A Gyöngyvirág fedőnevű, íróvá nevelt pártmunkás csetlésén-botlásán is nevetünk kezdetben. Az igazi tréfa, a jó humor azonban felfedi a valóság Janus arcának szomorú ábrázatát is. A csaprészeg íróról, aki kevélyen zsidózik, az elhallgatásokról, a megfélemlítésről, arról a Szigligetről, mely valóban titkosrendőrség vizsgálatainak célkeresztjében állt. A hajdani kastélyról, mely egyetlen hatalmas mikrofonként küldte az információkat a pártállami idők életéről. A tréfás, olykor szomorkás portrék nemcsak a a művészek vonásait rajzolják meg, a régi Szigliget is megelevenedik, mely kiesett a turistahadak útvonalából, a hajdani háborítatlan tópart, ahol még tehenüket legeltették a környék lakói. Népszava-információ

Comments are closed.