Forrás: Emih

Erdő Péter bíboros prímás érseknél tett bemutatkozó látogatást Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija és Gergely István vezetőségi tag, valamint Oberlander Báruch, a Chabad közösség rabbija. Köves Slomó rabbi beszámolt érsek úrnak azokról a markáns változásokról, amelyek a zsidó közéletben az utóbbi időben végbementek. Érsek úr érdeklődéssel hallgatta az EMIH 2004. májusi újjáalakulásáról, eredményeiről és terveiről szóló híreket.

Szóba került többek között a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga sorsa is.

Érsek úr kérdésére Köves Slomó rabbi ismertette a megújult egyház célkitűzéseit, valamint a megalakult statusquo törekvéseit, miszerint a hitközség az ortodox hagyományokhoz ragaszkodik, ám elérni törekszik a százezres, gyökereit és identitását kereső zsidóságot. Köves Slomó rabbi jelezte érsek úrnak, hogy a zsidóság is plurális szerkezetű és rossz az a beidegződés, amely szerint a zsidóság egyszínű lenne. Érsek úr megjegyezte, hogy az ő véleménye szerint a rendszerváltásnak az egyházak területén is végbe kell mennie.

Oberlander Baruch rabbi átadta érsek úrnak az ügynökkérdésről Köves Slomó rabbival közösen írt tanulmányát, és jelezte, hogy meghatározott társadalmi problémákról az egyházaknak időről-időre ki kell fejtenie álláspontjait. Érsek urat meghívták a nyáron az EMIH által rendezendő Holocaust konferenciára előadónak, aki a meghívást elvileg elfogadta. A felek egyetértettek abban, hogy a jövőben a két egyház folytatja az e találkozón megkezdett párbeszédet.

Bányai László

Comments are closed.