Forrás: Tűsarok

Valóban egyedül Einstein agyából pattant ki a híres egyenlet, vagy a bevallottnál több köszönhető kollegájának és első feleségének, Mileva Maricnak? Dokumentumfilm szerelemről, tudományról és nemi diszkriminációról.

Egyes tudománytörténészek szerint a kizárólag Einsteinnek tulajdonított zseniális felfedezésben és a relativitás elmélet kidolgozásában komoly szerepet játszott Mileva Maric, az egyik első női matematikus és fizikus, a géniusz felesége. A film készítői többek között bemutatják azt az 1992-ben nyilvánosságra hozott félszáz szerelmes levelet is, melyek igen meglepő utalásokat tartalmaznak a két ember közös munkájára nézve, és merész feltevésekre adnak okot.

Mileva Maric 1875. december 19-én született egy újvidéki vallásos szerb családban. Nagyszerű tanulmányi eredményei láttán apja hozzájárult, hogy matematikai és fizikai képzését Zürichben folytassa, azon kevés városok egyikében, ahol akkoriban fogadtak nőnemű diákokat. Mileva fizika szakon tanult egyetlen nőként, itt ismerkedett meg a nála három évvel fiatalabb Albert Einstein-nel, akinek szeretője és munkatársa lett.

Mileva 26 éves korában teherbe esett és leányanyaként 1902. január 27-én Újvidéken megszülte Lieserl nevű közös lányukat. Einstein szülei ellenezték, hogy fiuk elvegye Milevát, aki ellen több komoly érvet is fölsorakoztattak. Más vallású volt, vagyis nem zsidó, sánta (vélhetően csípőficamos), bukott nőként zabigyereket szült, minek következtében egyetemi vizsgáin elbukott. Mileva a szülés után lányukat hátrahagyva visszatért Svájcba, de csak 1903. januárjában, Einstein apjának halála után házasodtak össze.

Közös gyermekükről a közvélemény csak 1986-ban szerzett tudomást, amikor egy hagyatékból kalandos nyomozás során előkerült az Einstein házaspár levelezése. Ezek egyikében a vajdasági skarlátjárvánnyal kapcsolatban (1903) említi utoljára kislányát a fizikus, de Lieserl-ről a későbbiekben minden adat eltűnt. Az Einstein lánya: Lieserl keresése címen 1999-ben kiadott könyvében Michele Zackheim amerikai szerző eredt a rejtély nyomába, de küldetése tulajdonképpen kudarcot vallott: Lieserl létezését bebizonyította, de azt nem tudta kideríteni, hogy mi lett a „szégyenben született” kislány sorsa.

Einstein környezetében nem a lánya volt az egyetlen nő, aki hirtelenül és titokzatosan eltűnt. Így járt felesége, Mileva Maric is, aki közvetlenül azután vált köddé, hogy Einstein publikálta kutatásait és híres egyenletét. A neves dátum ugyanis egybeesett a fizikus elhatározásával, hogy elhagyja feleségét és két közös fiukat, Hans Albertet és Eduárdot, mire az asszony összeomlott és kórházba került. Az első világháború után beleegyezett a válásba és szabaddá tette az utat férje és annak aktuális szeretője előtt, de azzal a kikötéssel, hogy az egyre esedékesebb Nobel- díj teljes összegét Mileva kapja meg. Einstein beleegyezett és tartotta a szavát – egyes kutatók szerint ez az engedmény is kérdéseket vet föl.

A Spektrum televízió márciusban három alkalommal vetíti az elfeledett Mileva Maricról, Albert Einsteinhez fűződő kapcsolatáról, kettejük közös munkájáról és Maric szerepéről szóló dokumentumfilmjét.

Vetítik:

március 14. hétfő, 21.45

március 19. szombat, 14.55

március 22. kedd, 14.10

palkata

[[email protected]]

Comments are closed.