Október 30-án Sharon izraeli miniszterelnöknek le kellett mondania tervezett programjait, s helyette január óta tartó megvesztegetési ügyében rendôrségi nyomozók kérdéseire kellett válaszolnia hét órán át. A történet mèg az 1999-es Likudbeli elôvàlasztàsokon kezdôdött.

A vàlasztàsokra  elfogadhatò adomànyok összegèt Izraelben törvèny hatàrozza meg, mely a politikusok esetleges kèsöbbi lekötelezettsègèt – korrumpàlhatòsàgàt korlàtozza. Az állami felügyelet szervei nem sokkal a megnyert elôválasztások után felfigyeletek a Sharon kampányára adott túl nagy összegû pénzátutalásokra. A vizsgálat után felszólították Sharont, hogy a törvény meghatározta limiten túli összegeket juttassa vissza a feladókhoz.

Jeruzsálemi Tudósítások, Shiri Zsuzsa , Rádió Zs.

                       

A törvénytelen pénzek visszaadásához 2000 április végén Gilád Sharon, a miniszterelnök két fiának egyike, kölcsönt vett fel a Diszkont Banktól. A kölcsön érdekében betábláztak a Negevben lévô 5000 dunamos (kb. 5000 km²)  családi birtokot. *A bankkölcsönhöz másfél millió dolláros banki letétre is szükség volt jótállásként, ezt “kölcsönbe” kapták Cirill Kerntôl, a régi családi baráttól. Cirill Kern, a Dél – Afrikában élô brit üzletember már a hatvanas évek óta igen jó kapcsolatban volt a Sharon családdal, s Sharon 1984-tôl 1990-íg tartó ipari és kereskedelmi minisztersége idején kapcsolatuk tovább mélyült. Az izraeli állami felügyeletet nem nyugtatta meg, hogy egy családi barát “önzetlen kölcsöne” váltsa ki a választásokra kapott addigi törvénytelen pénzügyi segítségeket.

 

A kritika elhallgattatására visszafizették Kernnek a másfél millió dollárt, és a banknak a kölcsönt. Az ehhez szükséges pénz egy ausztriai bank átutalásából származott. Ugyanez a bank (Und Wirtschaft Bank Fur Arbeit) utalta annak idején a baráti kölcsönt Cirill Kerntôl is a jótálláshoz. A pénz két részletben érkezett 2002 novemberében és decemberében. Az ekkor érkezett pénz eredete mindmáig ismeretlen, ki adta és miért Gilád Sharonnak? 2003 januárjában a Haarec újság kirobbantotta a botrányt.

 

A botrány kirobbanását gyorsan követô sajtótájékoztatón Sharon azt mondta, hogy fia kiváló közgazdász, s ezért büszke rá. Pénzügyi tevékenységének részleteit ugyan nem ismeri, de a családnak semmi titkolnivalója sincs. Arra mégsincs válasz, hogy az azóta tartó nyomozás során fia miért ragavszkodik a hallgatás jogához, s miért nem szolgáltat ki adatokat  a vizsgált pénzügyi tranzakciókról. Apjuk azt állítja semmirôl sem tud, Omri és Gilád felelôs egyedül a családi pénzügyekért.

 

Az izraeli rendôrség a nyomozás érdekében az osztrák hatóságokhoz fordult, tegyék lehetôvé a bank iratainak megismerését, a pénzek forrásának feltárását. Egyelôre eredménytelenül. Az osztrákok elöbb bizonyítékokat kérnek a megvesztegetés alapos gyanújára, hogy a pénzt adó üzletemberek cserébe elônyöket vártak, egyértelmû izraeli érdekeltségekkel rendelkeznek. Úgy tûnik nem sietnek megbuktatni az izraeli miniszterelnököt. Az információ másik lehetséges forrása, a pénz címzettjei pedig hallgatnak. Az izraeli értékrend szerint közszereplôként nem etikus a hallgatás jogával élni, nem kevés bírálat is éri miatta a családot.

 

Gilád Sharont azóta a rendôrségi nyomozók egy másik üggyel kapcsolatban is faggatják, de a hallgatás joga miatt egyelôre eredménytelenül. Ez a “görög sziget” ügye. David Appel, a Likudhoz közelálló üzletember egy görög szigeten turista – paradicsomot akart építeni izraeli pihenni vágyók számára. Ehhez komoly lobbizásra volt szüksége, s a görög hatóságok engedélyeire. Többszázezer dollárt fizetett Gilád Sharonnak a sziget “marketingeléséért”, miközben a valóságban még egy kapavágás sem esett.  A rendôrség megvesztegetést gyanít, hogy Giládnak családi kapcsolatait felhasználva kellett volna segítenie a görög engedélyek megszerzését.

 

Ariel Sharon persze errôl sem tudott semmit, csak a fia érintett az ügyben. Apa és fia együtt élnek a Negevben a családi birtokon, s a Sharon családban híresen jó a szülô-gyermek kapcsolat.

 

Rendôrségi kihallgatásán Sharon közszereplôként – miniszterelnökként nem tagadhatta meg a válaszadást, de kérdés, lehet-e például hazugságvizsgáló készüléket használni egy miniszterelnökkel szemben. Az ügy kapcsán az izraeli jogrend már hónapok óta a hallgatás jogával s az adatok beszolgáltatási kötelezettségének kérdésével foglalkozik. Könnyen meglehet, hogy az adóhivatal is erôsen érintett, hiszen ha a második pénzátutalás során nem kölcsönök, hanem sikeres gazdasági tevékenységének elismeréseként fizetségek érkeztek Ausztriából, akkor a kapott összegek után Giládnak nem csekély adót kell fizetnie.

 

Akár így, akár úgy, a miniszterelnök népszerûségének erôsen árt az ügy, s a család hallgatása legalábbis kétségeket támaszt ártatlansága vonatkozásában. Sharonnak a következô választásokon nem csak a megígért béke és biztonság elmaradásával, de a korrupció erôs gyanújának árnyékával is mindenképp meg kell küzdenie.

 

* Sharont 1972-ben a várakozásokkal ellentétben – híres katonai fegyelmezetlensége, feletteseit gyakran zavarba hozó partizánakció büntetéseként – Moshe Dajan hadügyminiszter nem nevezte ki fôtábornokká. Sharon leszerelt a katonaságtól, és végkielégítésként 200 ezer dolláros kedvezményes kölcsön segítségével Izraelben szinte egyedülállóan hatalmas magánbirtokot vehetett az államtól. 73-ban a jom kippuri háború alatt Sharon visszatért a hadsereghez majd a közszerepléshez, de a birtok azóta is a családot szolgálja, jelenleg Gilád fia vezeti.

Comments are closed.